Amikor kicsi voltam, azt gondoltam, ha más nem is, de egy jó dolog lesz abban hogy felnövök: azt csinálhatok majd, amit akarok. Nos, mondanom sem kell, ez nem így lett. Persze törekszem rá. De amit akkor olyan egyszerűnek hittem, közelebbről nézve már sokkal bonyolultabb.
Külső és belső okai is vannak ennek.De a legkiábrándtóbb, hogy ha egyszer bekerülsz egy mókuskerékbe, vagyis olyan tettek sorát viszed véghez, ami úgy egyébként meglehetősen távol áll tőled, akkor nagyon nehéz megállítani.
Vannak azonban kivételek. Tének például most sikerül. Igaz, hogy vár rá egy felmondási idő, de aztán új munkahely, új kihivások. Nagyon itt volt már az ideje! Persze hisztiben helyetcseréltünk kicsit, de bánja fene. Nagyon büszke vagyok rá, és szurkolok neki.
Ami engem illet, szintén új kihívások elé állított a Sors. Még nem udom mi a célja vele, de kemény meló közel napi 9 órán át minden percben tökéletesen koncentrálni, ismeretlen problémákat megoldani és ismeretlen emberekkel kommunikálni.  Szó se róla, élvezem, és közben hullafáradt vagyok. Csak arra kérném a kedves Sorsot, hogy ne hagyjon szarban a vizsgáim idején, ha már egy csepp időt nem hagy felkészülni rájuk. Előre is köszönöm.
Itthonkában pedig van már teljesen működő konyhánk, két tüneményes cicánk, cseperedő koktélparadicsomok, és nem csípő szúnyogok hada.
Visszatérve a szabad felnőttkorhoz, ha nem is 100%-ban, de azért reménykeltő módon ura vagyok tetteimnek és szavaimnak, még ha fogalmam sincs, milyen következményekkel jár majd. Persze ezzel is számolni kell, de az sem jó, ha a következményektől való rettegés visszatart attól, hogy megtegyek valamit. Mindig lesz, akinek nem fog tetszeni, aki nem fog egyetérteni, aki személyes sértésnek fogja venni valamely megnyilvánulásomat. Pedig nekem is épp az a célom, mint bárki másnak; egyszerűen csak boldog akarok lenni.

Csókolom, lehet?