Nagyjából úgy érzem magam, mint az osztálykiránduláson készülő bográcsgulyás. Abban ugyanis van minden, keverni kell csak, meg a tűz fölött tartani, és nem lehet tudni, milyen lesz, ha elkészül, illetve még azt sem pontosan, hogy mikor jó. És egyátalán nem biztos az sem, hogy mindenkinek ízleni fog.
Túl vagyok már sok mindenen, például a születésem napján, vagy a macskák bolhátlanításán, de vár még rám ezer más dolog, például újabb költözés. Annyi minden van, hogy egyszerűen le se tudom írni. Próbálom közben azért jól érezni magam, voltam Mesterségek ünnepén és Borfaluban is, remek társasággal. :) Bámulom az új cégeslaptopomat is, és a Sors újból bebizonyította, hogy egyik kézzel elvesz, a másikkal ad. Felüdülés ez a 4 hónapnyi bekapcsolomagépet aztán bekapcsolomagépet, majd délután mégegyszer újraindítomagépet tornagyakorlat után.
Persze mindez csak a felszín és a külsőségek. Belül nagyobb háború dúl, mint Grúziában, és az olyan dolgok sem segítenek túl sokat, mint a paradicsomültetvényem elhalálozása. Minden egyszerre változik, és elég nehéz kiigazodni. Csupa csajszi van körülöttem, a pasik mint ha eltűntek volna. Igaz, nem mindenki, de érzem magamon, hogy én vagyok elutasító, így hát nem is csoda. Mint ha paranoiám lenne, hogy mindenki akar valamit, amit én nem akarok. Sajnos én voltam a fasz, túl sokat adtam magamból, a saját energiáimból, így hát nem az a furcsa, hogy az emberek ezt várják, hanem az, hogy én már nem akarom adni. Egyszerűen muszáj összeszednem magam, az energiáimat, és más alapokra helyezni rengeteg dolgot. Bármi bajom is van, magam vagyok az okozója, én hagytam, vagy én áltattam magam, nincs mit szépíteni ezen. Persze önostorozásba sem kezdek azért (legalábbis igyekszem), ha tökéletes lennék, nem lennék itt ugyebár.
Minden ilyesmit félretéve egyébként bizakodó vagyok, tudom hogy így a jó, hogy most ez történik, hogy így történik... nem szabad várni és elvárni semmit. Mondjuk ez nem olyan könnyű, de próbálkozom.
indexfotó
Hangok