A jó isten áldja meg a Korai Öröm nevű zenekart, amiért létezik! Továbbá szintén ez illesse meg a Dürer kertet, a szombati napot, Ex-Lakótársat, a THC-t, mert mind részt vettek a buliban.
Viccet félretéve, a katalán krém mellé (lsd. előző bejegyzés), ezt is alanyi jogon adnám mindenkinek, havonta egyszer minimum. A zenét hallgatva éreztem, ahogyan áramlik bennem az energia, ahogy gyógyul a lelkem, testem minden baja... éreztem, hogy összekapcsolódok valami nagyon ősi, nagyon mély egységgel. Modern szóval talán ez lehet a kollektív tudatalatti, vagy az összes előző életem. Olyan tartalmas, színes, és sokféle lett minden, és mindezt fokozta a kivetítő általi vizuális élmény. Nem fog menni most munka közben, hogy mindezt úgy leírjam, ahogy szeretném. Egyszerűen csak feltöltött, kielégített, de ennél sokkal több volt, talán maga a boldogság. Milyen érdekes, hogy a zenekar nevében is benne van az öröm szó.... a zenében pedig minden, a metálos riffektől a csörgő-csattogó hangszereken át, a doromb, a sámános nyöszörgés, a kiáltozás, a százféle dob... az elborulós szinti-effektek.... minden, minden. És nem csak olyan "ősiek" ám, hanem egyszerre modernek is, vagányak, lázadók, egyszerűen szólva minden olyan, ami miatt maximálisan azonosulni tudok velük.
Amikor Korai Öröm koncerten vagyok, úgy érzem, nincs jobb hely, ahol lehetnék abban a pillanatban.
Hangok