Na igen. Ez a tegnapi nap végre ottvolt. Nagyon ottvolt. Természetesen a délutánra és az estére vonatkozik mindez.

Jó volt R szülinapját ünnepelni, még akkor is, ha nem vagyunk annyira közeli barátságban. Jó társaság, jó emberek jöttek össze, és annyira otthon éreztem magam köztük. Nem is lehet erről mit írni többet, tán csak annyit, hogy az ilyenek gyógyítják meg az ember lelkét. Mondtam is R-nak, hogy ez jó szülinap. Kissé meghatva mondta, hogy igen, és megszorongatta a kezem, vagy tán én az övét, vagy pont egyszerre... és olyan energia jött át a kezéből, olyan jóság, hogy kicsit még bele is szédültem.

Mentem aztán tovább csocsóbuliba, muris volt az is. Aztán amikor azt hittem hogy vége, akkor kezdődött még az éjszaka. Adott volt a remek társ a zöldben való sétáláshoz, no meg a kedv, de a kézigránát-ügyi intézkedések miatt nem lehetett kimenni a szigetre. Maradt a Dunapart, és J-vel megdumáltuk, hzogy akkor mostmár szeretnénk valami ríl robbantást is látni. No, látni ugyan nem, de hallani hallottuk. És végül J-nek épp sikerült meglátnia azt is, mikor lekapcsolják a díszkivilágítást. Teljes elégedettséggel, és hullafáradtan mentünk haza.

Ma reggel meg kaptam ezt, és naonjó!