Nem is tudtam, hogy ennyire szerettem őt. Csak legbenső részem édes kis titka volt ez is.
32 évesen hirtelen elmenni, csak a Végzet akarata lehet. Mi más magyarázat lehetne erre a borzalomra? Itthagyni szülőket, férjet, 2 éves csodálatos kislányt... Nem is neki veszteség ez, hiszen fájni már nem neki fáj, hanem mindazoknak az élőknek, akik szerették.
Sokan voltak a temetésen. És az a tengernyi virág még a fejfát is eltakarta. Örökké marni fog ott belül, hogy nem hívtam fel, és nem mentem át előbb, pedig a Sors megadta a lehetőséget az utolsó találkozásra. Úgy két hónapja futottunk össze véletlenül... dehát honnan sejthettem volna? Ki gondolna ilyesmire?
Drága Zsomi!
Az Isten áldjon meg Téged, és vigyázzon Rád utadon. Remélem tudod, hogy milyen sokan szerettek. Mert végül úgyis csak ez számít, semmi más. Nem viszel magaddal túl sok dolgot az életből, de ezt egészen bizonyosan magaddal viszed. Imádtam Veled/Veletek lenni, soha egy rossz szavad sem volt hozzám, de mindig őszinte voltál. Azon kevés emberek egyike vagy, akiket becsülök, és szeretek, tisztelek, és most megsiratok. Kérlek odafent szólj néhány jó szót azok érdekében, akik most ittmaradtak szomorúságukban, hadd legyen egy kis enyhülésük. Az én hitem szerint úgyis találkozunk még, s találkozol azokkal is, akiknek igazán fontos voltál. A viszontlátás öröméig fájó lesz a hiányod. Általad is teljesebbé és színesebbé vált a barátság szó a lelkemben, és ezt köszönöm Neked!
Hangok