Zene rám rég volt olyan hatással, mint a most következő klipp nótája. Nem vagyok nagy mangarajongó, de a rajz is jó, bár annyira nem passzol... viszont ez a dal... elképesztő. Az a gyomorszájonvágó, szívsajdító, libabőrös zene. Na, hát ilyeneket kapok mostanság. Sok sok apró és kevésbé apró jóságot. Olyan mélységekben élek meg örömöket, és önmagamat, és közben egy másik embert, hogy a szivemből kiáramló energiával atomerőművet lehetne működtetni. A nagy szavak, a hasonlatok, a költői képek nem érnek semmit. Megközelítőleg sem tudom velük kifejezni azt, amit érzek. Talán a zene az egyetlen, amin keresztül valamennyit el lehet mondani. Csak érintések vannak, meg pillantások, meg illatok, meg összhang, tökéletesen, az első pillanattól, és valami megmagyarázhatatlanul mély nyugalom. Ilyet talán anyám méhében érezhettem utoljára.
Ha létezik isten, bizonyára homlokoncsókolt minket. Ha létezik isten, akkor szeret.
Más ember lettem. Nem is más, inkább csak végre önmagam. Olyannak látom magam, mint korábban álmaimban, a vágyaimban, mikor még csak a sötétben tapogatózva keresgéltem Bettyt.
Róla pedig csak annyit, hogy ő az az ember, aki ezt hozza ki belőlem; a lágyságot, a jóságot, a boldogságot. Mondanám, hogy hálás vagyok ezért. De nem is hálát érzek, mert abban benne van az, hogy tartozom valamivel -valamiért. De itt nincs mérleg. Csak áramlás van, csak jóság van, csak őszinteség van. Csak a gyönyörű szeme van, a mosolya, az illata, az érintése.
Azt hiszem isten létezik. És szeret minket.
Hangok