újabb műremek, hosszú, de érdemes végighallgatni annak, aki szereti az ilyet. a "klippel" nem kell törődni, sajna rendes nincsen neki...

Anathema: Fragile dreams

Nos, a helyzet az, hogy kezdenek kicsit megnyugodni a dolgok. Végre. Immáron fél éve ezért imádkozom, hogy legyen egy piu piccoli nyugi végre. Persze egy percig sem unatkozom, de a feldúltság, a bizonytalanság és a kilengések amplitudója mint ha csökkenni látszana.

Undorítóan őszinte leszek megint. Mióta eltűnt néhány ember a közelemből, akivel már nem volt annyira jó a közelség, sokkal több energiám van. Mióta nem játszom terézanyát és mióta nem szívok, és mióta tiszta a tekintetem és mióta van egy hely, amit otthonomnak nevezhetek, azóta jobb nekem. Dolog persze van még, csak most már meg merem lépni a kényelmetlenebb lépéseket is. Már egy kicsit se tudom magamra erőltetni a hazugságot, hányok tőle, tönkretesz, a legapróbb is. Már nem érzek kényszert, hogy megmentsek másokat, hogy feltétlenül elmondjam a véleményem. Ha viszont ki akar jönni, akkor kijön. Úgy, ahogy van. Abban reménykedek, hogy azok az emberek, akik most is a közelemben vannak, el tudják ezt fogadni. Úgy érzem, most már tényleg azok vannak csak, akik olyannak akarnak, amilyen vagyok, és olyannak is látnak. J-vel ez könnyű, be kell szarni, hogy már a szuszogásomból tudja, hogy valami van, valami nem stimmel, vagy éppen stimmel... pedig ismer egy hónapja. Nemtom hogy csinálja, és továbbra is csak dícsérni tudom őt. Azt azért ki lehet találni, hogy próbálok a múltra való tekintettel objektív és nem vadszerelmes lenni. Nos, objektív vagyok, és vadszerelmes. Talán ez lehetetlen, én is ezt gondolnám, ha valaki mesélné, főként ismerve magam, nem csodálkoznék, ha senki nem hinne nekem. Nos, nem is kell. Valójában nem is érdekel, hogy elhiszi-e bárki, hogy érdekel-e bárkit. Nekem most ez jó. Ott belül, a gyomrom és a szívem között ott hömpölyög a jóság, az izgalom és a nyugalom, a biztonság, a kielégültség és elégedettség eddig ismeretlen foka, ugyanis:

Engem még soha senki nem takart be éjjel, míg aludtam.

Nekem még soha senki nem mondta azt, hogy itt van, nem vagyok egyedül, és számíthatok rá.

Soha senki nem csókolt még meg azért, mert el mertem engedni magam a közelében (böfögtem ugyanis :))))

Nem volt még olyan, aki két és fél nap folyamatos együttlét után ne idegesített volna csak egy kicsit.

Nem éreztem még magam így nőnek sose.

Nem tehettem meg ilyen őszintén és előzetes rágódás nélkül senki mellett azt, amit most mind igen, sőtmitöbb el is várja.

hát ilyenek még sok....

"Aki kell, az kell, nem azért: amilyen, hanem annak ellenére, hogy bármilyen."

Ezt ma találtam. Megtetszett. Elgondolkodtam. Most egy kicsit úgy érzem, hogy mindaz a sokminden, amin keresztül mentem az elmúlt években, a sok kapcsolat, a sok élmény, a sok tapasztalat, az mostanra állt össze egy egésszé, most tisztult le a kép, most vonódtak le a tanulságok. Rengeteg munka van ebben, és most hozza első, zamatos gyümölcseit.

Tibi mellett megtanultam szeretni önmagam. Tagadhatatlanul sokat köszönhetek ezért neki, a feltétlen szeretete segített abban, hogy szépnek, jónak, értékesnek lássam magam. Szomorú, vagy nem szomorú, de ezért (is) nem lehetett teljes a vele való kapcsolatom. Tényleg igaz az, hogy amíg az ember magát nem szereti, mást sem tud. Amíg magát el nem fogadja olyannak amilyen, mást sem lesz képes. Voltak már próbálkozásaim ebben korábban is, hosszú út volt ez, és nem is könnyű. 

Felvetődik persze a kérdés, hogy akkor valós volt-e, ami eddig volt, hogy szerettem-e valaha is valakit. A válaszom erre mindenképpen igen. De szeretni is sokféleképp lehet, talán csúnya ezt mondani, de tökéletlenül is. Úgy értem ezt, hogy a szándék tiszta, de belekeverednek elvárások, egó dolgok, kivetítések, korábbi sérelmek, stb. Benne van az is, hogy mindig nagyon erős volt bennem a valakihez tartozás érzése. Társfüggőségnek is nevezhetném, korábban az volt, de ezt tudatosan leépítettem már az utóbbi években, mert éreztem ahogyan eltűnök én, mint egyén. 

Most nagyon élvezem például, hogy egyedül lakom (értem ez alatt, hogy nem egy fiúval). Mindig hazamehetek, ha máshol, mással akarok lenni, megtehetem, nem kell azért másképp viselkednem, mert kényszer, vagy mert így illik. Kapcsolatot sem akartam, ám azt sem hitettem el magammal, hogy nincs szükségem gyengédségre, szeretetre, egyszerűen csak nem erőltettem, hogy legyen. Megkeményedni sem akartam, tudom, hogy az keserves út, és nehéz visszafordulni róla. Kicsit - és tán életemben először - lubickoltam magamban, főleg a női oldalam az, ami áhította ezt.

No meg azzal is sok munka volt, hogy letegyek olyan terheket, amik sok erőt kivettek belőlem. Fájdalmas volt emberektől elszakadni, de elkerülhetetlen is egyben. Nehéz a függőségekkel is, a saját démonjaimmal, de fokozatosan haladok ezzel, mindig egy pici apró cél van előttem, így elkerülhetem a kudarcot, és van, ami ösztönöz. Természetesen ezekben segítségem is van, ez fontos, és élni kell vele, hiszen azért kapom. 

J felbukkanása talán a legjobb bizonyíték arra, hogy sikerült változtatnom. Mindenben segítség, amiről eddig írtam, és ráadásul nem is azért mert akarná, vagy akarnám. Egyre inkább egyensúlyban van az eszem és a lelkem, elhagytam a játszmákat és a hazugságokat. Mint ha olvasna a gondolataimban, úgy tudja, hogy mi a jó nekem, és a legjobb, hogy ez kölcsönös. Furcsa viszont, hogy nem akarom telekiabálni a világot azzal, hogy mennyirejó, mennyirefantasztikus, ilyenmégsosevolt, pedig most érzem a leginkább, hogy ez valami egészen megismételhetetlen dolog. Mégsem érzem, hogy bárkinek ezt bizonygatnom kellene, én érzem, ő érzi, hogy mi történik, és úgyis ez a lényeg. Mondani persze mondom, kérdezik is, látják is, de inkább valami édes kis titok ez, mint egy reklámkampány.

Jó nekem most. Ha jönne az aranyhal, valószínű azt kérném tőle, mindenkinek legyen része ilyen élményben. Szebb lenne a világ.

Szégyen, nem szégyen, de a múlt pénteki napig én még nem hallottam a Fezen nevű fesztiválról egyetlen szót sem, azt sem tudtam, hogy létezik. A Fehérvári Zenei Napok egy elsősorban rock -profilú 3 napos fesztivál, a szokotthoz képest nevetségesen alacsony jegyárakkal, kellemesen eloszló tömeggel, és összesen 5 színpaddal. Nagy örömünkre az egyik fő szponzor a Jagermaister volt, aminek igencsak hasznát vettük a nagyjából 8 fokos esti fagyban.

A történet kissé filmbeillő. Szombaton J néhány telefonja után az esti fél 7 körüli indulást lőttük be, egy rövid pólóárulási munkáért cserébe kaptunk jegyet, és retúr szállítást a Superbutt turnébuszában. Erről a zenekarról annyit megjegyeznék, hogy nem is nagyon ismertem, és ebből kifolyólag nem is nagyon kedveltem őket eddig, valamint a hörgős-pogózós metált sem preferálom annyira, ehhez képest igen jól szórakoztam a koncertjükön, node ne szaladjunk ennyire előre.

Amiért mi mentünk, az az Anathema nevű zenekar koncertje volt. Ezt J mutatta meg nekem, ő nagyon szereti, és bizony az a pár dal, amit meghallgattam, nekem is tetszett. Kellemesebb, akusztikus felé hajló rockzene, érdekes hangulatú és érdekes szerkezetű dalokkal. Nem csalódtunk, remek koncert volt, jól is szóltak, és a majdnemtelihold meg a csillagok, és a farkasüvöltő hideg, szinte a csúcsig emelték a hangulatot. A zenekar nagyon vicces kedvében volt, végig hülyültek, beszéltek a közönséghez, a színpad mellett pedig ott táncolt, aki épp nem a színpadon volt, köztük az előző fellépő, a Katatonia is. Sietve mentünk át a kezdődő Superbuttra, és életemben előszőr láthattam fesztiválkoncertet a kordon másik oldaláról. A SB ráadásul jellemzően (mint megtudtam) szórakoztatja a közönséget azzal, hogy vezényli őket, körbefutás, meg egymással szemberohanás... elképesztően látványos, főleg nagy tömegben. Mindezt a kordonon belülről lévő kis lépcsőszerű dolgon állva néztem, és csak bámultam, hogy mik vannak. Alig tudom elképzelni, milyen lehet ez jóval nagyobb tömeggel. A biztonságiak egyébként egész normálisak voltak, nem nagyon álltak neki keménykedni, meg elvezetni a mulató fiatalságot, még rám sem szóltak, amikor felálltam a kordonlépcsőre.

A koncert végeztével mindenki szétszéledt, majd az éjfélkor bezárt!! fesztivál teljes területén próbáltam cigit venni sikertelenül. Az emberek összehalászása után végre elindultunk, potyautasunk is volt, egy Jageres tábla, amit valaki elhozott, merthogy kell otthon a konyhába.  

Hazafelé betértünk még egy benzinkúthoz. A pultoslány mimikája Oscar díjat ért volna, mikor bevonult közel 10 rosszarcú rokker, már enyhén illuminált állapotban. Azt hiszem életem legkedvesebb hangon történő cigivásárlását hajtottam ezek után végre, csak hogy érezze a törődést. ;) Fáradtan, de boldogan tértünk végül haza, jócskán hajnalban.

Superbutt: Hetedik

Zene rám rég volt olyan hatással, mint a most következő klipp nótája. Nem vagyok nagy mangarajongó, de a rajz is jó, bár annyira nem passzol... viszont ez a dal... elképesztő. Az a gyomorszájonvágó, szívsajdító, libabőrös zene. Na, hát ilyeneket kapok mostanság. Sok sok apró és kevésbé apró jóságot. Olyan mélységekben élek meg örömöket, és önmagamat, és közben egy másik embert, hogy a szivemből kiáramló energiával atomerőművet lehetne működtetni. A nagy szavak, a hasonlatok, a költői képek nem érnek semmit. Megközelítőleg sem tudom velük kifejezni azt, amit érzek. Talán a zene az egyetlen, amin keresztül valamennyit el lehet mondani. Csak érintések vannak, meg pillantások, meg illatok, meg összhang, tökéletesen, az első pillanattól, és valami megmagyarázhatatlanul mély nyugalom. Ilyet talán anyám méhében érezhettem utoljára.

Ha létezik isten, bizonyára homlokoncsókolt minket. Ha létezik isten, akkor szeret. 

Más ember lettem. Nem is más, inkább csak végre önmagam. Olyannak látom magam, mint korábban álmaimban, a vágyaimban, mikor még csak a sötétben tapogatózva keresgéltem Bettyt.

Róla pedig csak annyit, hogy ő az az ember, aki ezt hozza ki belőlem; a lágyságot, a jóságot, a boldogságot. Mondanám, hogy hálás vagyok ezért. De nem is hálát érzek, mert abban benne van az, hogy tartozom valamivel -valamiért. De itt nincs mérleg. Csak áramlás van, csak jóság van, csak őszinteség van. Csak a gyönyörű szeme van, a mosolya, az illata, az érintése.

Azt hiszem isten létezik. És szeret minket.  

Visszaolvastam ma néhány korábbi bejegyzésemet. Volt köztük egy, ami különösen szemet szúrt, méghozzá a Viva la vida címet viselő. Nagyon szomorúan és kiábrándultan írok a szerelemről. Elkeseredésemben tettem ezt, ezt éreztem akkor is, és le is írtam. Nem voltam már akkor szerelmes, ez nyilvánvaló, és nem is tudtam, mit kezdjek hát ezzel a helyzettel.

Hiszek a szerelemben. Tapasztaltam már, mennyire sokféle tud lenni, volt olyan, ami tetszett, és volt ami nagyon nem. Továbbra is úgy látom, hogy be tudja csapni az embert. Igen, mégpedig velem akkor történt ez, amikor a szerelembe voltam szerelmes, mert szerelmes akartam lenni, de nem a valódi embert szerettem, hanem magát az érzést üldöztem. Később pedig képes voltam úgy szeretni, hogy közben láttam a másik hibáit, gyengéit, már nem volt tökéletes, és az érzés bennem mégis erős és valódi volt. Milyen különös, hogy a legdühösebb mégis akkor voltam a szerelemre, amikor nem éreztem. Csalódott voltam, a szerelem elhagyott, én pedig nagyon vágytam volna az érzésre, és a viszonzására is. Arra az igazira, ami csak akkor van, amikor két ember ugyanúgy érez egymás iránt. Ha szeretnek, de te nem szeretsz viszont, az ugyanolyan rossz, mint fordítva.

Lételemem az, hogy igaz érzések szerint éljek, mint ahogy a szerelem és a szeretet is. Muszáj volt változtatnom, hogy visszatereljem az életem abba a mederbe, ami a boldogsághoz vezet. Megtettem. Nagyon féltem, és megtettem mégis. Nem is tudtam volna másképp tenni, már minden porcikám tiltakozott az ellen az élet ellen, amit éltem. És ebbe nem csak a szakítás tartozott bele, hanem sok más egyéb, amit kényszeresen csináltam, a sok kis menekülés, a sok apró és kevésbé apró függőség. Szabad ember akarok lenni, és szabadon szeretni. Igazi, tiszta szerelemmel.....

nekem most annyira jó, hogy el sem hiszem.

az ő szavaival élve: néha nekünk is lehet szerencsénk.

jó dolgok vannak, jók megin. kamaszos izgalommal teli a levegő, gyomorszájam pedig lassan egy rízsszemet sem enged be...

várakozva, izgatottan és még félelemmel vegyesen nézek a jövőbe, ami már nem is olyan kilátástalan. vastag páncélom valakinek sikerült áttörni, úgy nyílok meg szavaira, mint hajnalban a hajnalka virága; kicsit titokban, kicsit észrevétlenül, és csak az látja, aki figyel, aki tudja, mikor kell odanézni. ha csak ennyi ez, és nem több, azt se bánom, mert szavamra, élek megint, eresztem gyökerem, hozom friss, pozsgás leveleim, és csak fordulok a nap felé, magamba szívva minden sugarát.

nem várok, nem tervezek, csak hagyom, hogy legyen az élet. ahogy nyílok én a világ felé, úgy nyílik a világ is énfelém. az érzés meg úgyis jön, és ha jön, mit sem tehetek... és nem is akarok. készen állok a jóra. 

Na igen. Ez a tegnapi nap végre ottvolt. Nagyon ottvolt. Természetesen a délutánra és az estére vonatkozik mindez.

Jó volt R szülinapját ünnepelni, még akkor is, ha nem vagyunk annyira közeli barátságban. Jó társaság, jó emberek jöttek össze, és annyira otthon éreztem magam köztük. Nem is lehet erről mit írni többet, tán csak annyit, hogy az ilyenek gyógyítják meg az ember lelkét. Mondtam is R-nak, hogy ez jó szülinap. Kissé meghatva mondta, hogy igen, és megszorongatta a kezem, vagy tán én az övét, vagy pont egyszerre... és olyan energia jött át a kezéből, olyan jóság, hogy kicsit még bele is szédültem.

Mentem aztán tovább csocsóbuliba, muris volt az is. Aztán amikor azt hittem hogy vége, akkor kezdődött még az éjszaka. Adott volt a remek társ a zöldben való sétáláshoz, no meg a kedv, de a kézigránát-ügyi intézkedések miatt nem lehetett kimenni a szigetre. Maradt a Dunapart, és J-vel megdumáltuk, hzogy akkor mostmár szeretnénk valami ríl robbantást is látni. No, látni ugyan nem, de hallani hallottuk. És végül J-nek épp sikerült meglátnia azt is, mikor lekapcsolják a díszkivilágítást. Teljes elégedettséggel, és hullafáradtan mentünk haza.

Ma reggel meg kaptam ezt, és naonjó!

Nos, mivel az éremnek, a mérlegnek és még egy csomó minden másnak is két oldala van, ezért most a jó oldalról szeretnék szólni pár szót.

A költözés oroszlánrésze lezajlott, van erkély, kilátás, cicák, dobozok, sokszépúj ikeás cucc, lakótárs, szingliség, ilyesmi.

Továbbá köszönet:

- Mamaboszinak a döntés meghozásában vállalt szerepéért

- Exlakótársnénak és Csabinak az állatok fantasztikus vigyázásáért, a sok vidámságért, amivel segítettek, és a hozzáállásukért és jószándékukért

- Exlakótársnak és Teklának a macskahordozóért és a lelki támogatásért

- Angyalkának a költöztetésért és a lelki ápolásért, a benne lévő őszinte jószándékért (és a szupikék hajpántért)

- Andrisnak a költöztetésért, a segítésért, a barátságáért

- Timinek a macskaszállításért és a "hívj bármikor, ha kellek" hozzáállásáért

- Zsúnak mindenért

- Ritának a programokért, a sok nevetésért, és a rám fél szemmel való vigyázásáért

- Lázlónak az anyagi, baráti segítségért, és a barátságáért és hogy mindig elvisel

- a csajsziknak a melóban a sok nevetésért és a szeretetükért

- a Nospának és a sörnek, valamint Jégermesternek jótékony hatásukért

- a nyolcadik kerületnek a lakásért

- a lakás kivitelezőinek az óriási tároló(értsd: bicikliparkoló)ért és a 13 ponton záródó vaskeretes bejárati ajtóért, valamint a dél-nyugati fekvésű ablakokért (Rita miatt alig merem megemlíteni hogy mosogatógép is van)

- a Coldplaynek, a Queennek, a Besh o droMnak és a Quimbynek az életmentő muzsikáért

- az angyalkáknak és egyéb lényeknek a közreműködésért.

Emberek

http://cotcot.hu/lelek/cikk/1996 (itt nem is annyira a cikk, inkább a komenntek érdekesek)

http://www.origo.hu/noilapozo/hirdetes/20080827-mesterkurzus-parkapcsolatok-iskolaja.html

Állatok

http://index.hu/politika/bulvar/kuty080825/

http://index.hu/politika/bulvar/golyael0828/

Sünfos ;)

http://index.hu/tech/net/whackfin0821/

http://velvet.hu/szex/peniszhal082/ (hogy a p*ba???)

Tegnap megnéztem a Betment a moziban. Rég voltam már amúgyis, és erre a filmre különösen kíváncsi voltam, márcsak Health Ledger miatt is. Nos, ha ide is eljut az a petíció, ami azt támogatja, hogy posztumusz is lehessen Oscart kapni, én biza alá fogom írni. Nem mint ha jelentene ma már bármit az Oscar, és nem mint ha a halott Ledgert ez akármennyire is érdekelné, de basszameg, megérdemli az elismerést, mert valóban zseniálisan alakítja a káoszpárti főgonoszt.

A film nem mellesleg elég komoly erkölcsi problémát dolgoz fel, és hála égnek az alkotók visszatértek a kicsit életszagúbb Batman-Gotham city-rosszgonosz ábrázoláshoz. A központi kérdés pedig nem más, mint az, hogy lehet-e, megéri-e mindenáron jónak lenni, amikor minden elveszettnek és reménytelennek tűnik, illetve hogy meg lehet-e rontani egy talpig tisztességes főügyész-hőst. Mert a hős az kell, és annak bizony makulátlannak kell lenni. Ez adja a reményt a városnak, így Batman, a sötét lovag, inkább elviszi a balhét. Nincs 100%-ig jó, sem 100%-ig rossz, ez tulajdonképpen csak egy idea. És megintcsak oda jutunk, hogy az ember tökéletlen, hibázik, és igenis vérszomjas fenevaddá változik, ha elveszíti, akit szeret. A jóban való hit, a tisztesség csak egy fogalom, és olykor eme fogalom védelmezése éppen ezzel ellentétes eszközöket kíván egy olyan ellenféllel szemben, mint Joker, kinek célja pusztán a káosz terjedése. Nincsenek szabályai, éppen ezért bármit megtesz, nincs semmije, ezért nem fél a veszteségektől sem.

A mi kis kétezernyolc-budapest világunktól ez talán távoli és irreális probléma, de ugyanez kicsiben, a hétköznapjainkban számtalanszor megtörténik. Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy meghasonul a benne lévő erkölcs és a benne lévő igazságérzet (és önbíráskodás) okozta feszültség miatt. Joker a démon, a vállunkon ülő kis ördög, Batman pedig nem egy angyal, csak egy fekete lovag a maga egyszerre nemes és egyszerre kegyetlen értelmében.

Mondanám, hogy jól vagyok, de ez nem igaz. Csak megszoktam már, hogy ilyenkor ezt kell mondani, ezt várja el a csúnya, rideg, kegyetlen világ. Tulajdonképpen én is azt éreztem eddig, hogy nem olyan nagy ügy ez az egész, kibirom. Ki is bírtam volna, ha nem jön még 600 más szar, ami viszont már kicsit sok(k).

Hála az égnek, Tével legalább bebizonyítottuk, hogy tényleg van köztünk egy emberi szeretet, tisztelet kötelék, mert a lehető legkevesebb fájdalomokozással oldottuk meg az elszakadást. Legalábbis remélem, hogy ő is így érzi, én nagyon igyekeztem. Az már nehezebb, hogy 8 év alatt ez lesz a tizedik költözésem, egy gyökértelen csavargónak érzem magam, nincs már semmi kedvem fészketrakni, meg szép dolgokat venni a lakásba, mert a sok költözés és egyebek tönkretesznek mindent. A sok cuccom már csak nyűg. Szóljon, ha valaki szeretne egyetemi jegyzeteket teljes 5 évre, esetleg ruhákat... Az mégrosszabb, hogy nem egy és nem két olyan emberrel szakad/t meg a kapcsolatom mostanság, akik nagyon közel álltak hozzám. Itt pozitívum, hogy jött is olyan, akit nem reméltem, és mégis megajándékozott a barátságával. De a veszteségeket fel kell dolgoznom, meg kell értenem, el kell engednem. És haragszom, igenis, nincs mit szépíteni ezen, mert úgy érzem, akkor tűnik el sok ember, amikor szükség lenne rájuk. Az természetes, hogy én segítek, el van várva (éjjenamagyarszak), és megmondom őszintén, kurvára elegem van abból, hogy lelki szemetest játszom. Tudom, én is tehetek róla. Ezen próbálok most változtatni. És milyen érdekes, hogy ez némelyeknek nem tetszik... de kérem, akkor hol van itt a barátság, őszinteség? Jó, oké, az ember ne várjon el semmit. Oké. De akkor tényleg az a normális, hogy én adom az időm, energiám, tanácsom, figyelmem a másiknak, aki meg szarik a fejemre, ha én szorulok segítségre, sőt még el is küld a faszba? És érdekes módon pont ezek az embrek felejtettek el egy boldogszülinapot sms-t rámküldeni... nem kell több. Nem vártam tortát, meg hangos ünneplést. Próbálok már tényleg semmit sem várni. És ha még egyszer valaki megígér valamit, lelövöm. Mert ha ígér, én elhiszem. Számítok rá. És ha aztán átbassza a fejem, akkor nagyon nagyon csalódott vagyok.

Egyenlőre fogalmam sincs, hogy hozom el a cuccom a bolhátlanított lakásból. Eközben ezerszer mondok köszönetet naponta, hogy kaptam egy olyan lakótársat, mint Zsú. Hihetetlen sokat segít. Őszinte és jó ember, bár ezt eddig is tudtam. Az események tükrében hatványozottan becsülök meg minden jót, amit kapok. (És egyre ellentmondást nem tűrőbben utasítok el mindent, ami árt.) Hiányoznak a cicáim. A hétvégén eltemettem megint egy csincsillát. Kétnaponta járok etetni és macskaalmot ganézni, bárhogy igyekszem nem fér bele a mindennap, mert sok a túlóra. Tegnap ráadásul ki is dőltem, mert gyomorsavpajti heves akcióba kezdett. A család sem dob túl sokat a hangulatomon, öcsémmel váltott leveleim elszomorítanak, várná a segítséget, a megoldást, de sokat nem tehetek, én leléptem, mikor elegem lett, ő még nem teheti meg. De szavai az enyémek is lehettek volna 10 évvel ezelőtt.

Ami a pasikat illeti, a hátam közepére sem kívánom őket. Persze hiányzik a gyengédség, az elfogadás, de még be vagyok zárkózva, és ezt érzem. Nem dolgoztam fel ezt sem, sőt, még az előzőt sem. Mindent szépen kigondoltam, elterveztem, neki/k már megbocsájtottam. Egy dolog maradt csak ki, hogy magamnak is elnézzem a tévedéseimet, hibáimat. Így most ezúton is és első körben itt kérek bocsánatot Tibitől, Lacától, sőt az összes előző valahavolt társamtól minden hibámért. A hazugságokért, a provokációkért, a keménységemért, a türelmetlenségemért, a figyelmetlenségemért, .... és kérek bocsánatot magamtól is, valamint némi kis feloldozást, ha lehetséges. Minden emberi kapcsolatomba annyit tettem bele, amennyit csak tudtam. Nincs lelkiismeretfurdalásom ezért. Az utolsó csepp energiát is kisajtoltam magamból, hogy működjön bármi, akinek ez nem volt elég, tényleg jobban teszi, ha máshol keresi a boldogságot, vagy a barátságot.

Nincs más út, csak hűnek lenni önmagamhoz. És van, aki mellettem van. Nem sok, de annál értékesebb barátok. Ők felfelé tolnak, és közelebb önmagamhoz. Inkább így élek, mint egy álomvilágban, még akkor is, ha most nagyon nehéz feldolgoznom a veszteségeket. 

tánc, Zsú, otthon, nő, rend, besh o drom, zene, barátok, viszály, kívülről, Pilisszentlélek, Zöldpardon, csillagok, apátság, este, csend, gyertyák, sör, cigi, alvás, munka, macskák, bolhák, csincsillák, kávé, laptop, iskola, élet, folyadék, gyomorsav, múlt, szeretet, lezárás, jelen, teljesség, jövő, kérdés, bizakodás, férfi, exek, találkozások, harag, béke, elengedés, virágok, nyár, ősz, bor, sajt, Rita, út, Ikea, húsgombóc, olimpia, arany, hit, erő, sport, BRINGAhiány, egészség, ápolás, tincsek, wax, Gödör, lábáztatás, Goyó, költözés, segítség, Timi, nyitottság, öröm, szerelem

Laczi Miki képe

Nagyjából úgy érzem magam, mint az osztálykiránduláson készülő bográcsgulyás. Abban ugyanis van minden, keverni kell csak, meg a tűz fölött tartani, és nem lehet tudni, milyen lesz, ha elkészül, illetve még azt sem pontosan, hogy mikor jó. És egyátalán nem biztos az sem, hogy mindenkinek ízleni fog.

Túl vagyok már sok mindenen, például a születésem napján, vagy a macskák bolhátlanításán, de vár még rám ezer más dolog, például újabb költözés. Annyi minden van, hogy egyszerűen le se tudom írni. Próbálom közben azért jól érezni magam, voltam Mesterségek ünnepén és Borfaluban is, remek társasággal. :) Bámulom az új cégeslaptopomat is, és a Sors újból bebizonyította, hogy egyik kézzel elvesz, a másikkal ad. Felüdülés ez a 4 hónapnyi bekapcsolomagépet aztán bekapcsolomagépet, majd délután mégegyszer újraindítomagépet tornagyakorlat után. 

Persze mindez csak a felszín és a külsőségek. Belül nagyobb háború dúl, mint Grúziában, és az olyan dolgok sem segítenek túl sokat, mint a paradicsomültetvényem elhalálozása. Minden egyszerre változik, és elég nehéz kiigazodni. Csupa csajszi van körülöttem, a pasik mint ha eltűntek volna. Igaz, nem mindenki, de érzem magamon, hogy én vagyok elutasító, így hát nem is csoda. Mint ha paranoiám lenne, hogy mindenki akar valamit, amit én nem akarok. Sajnos én voltam a fasz, túl sokat adtam magamból, a saját energiáimból, így hát nem az a furcsa, hogy az emberek ezt várják, hanem az, hogy én már nem akarom adni. Egyszerűen muszáj összeszednem magam, az energiáimat, és más alapokra helyezni rengeteg dolgot. Bármi bajom is van, magam vagyok az okozója, én hagytam, vagy én áltattam magam, nincs mit szépíteni ezen. Persze önostorozásba sem kezdek azért (legalábbis igyekszem), ha tökéletes lennék, nem lennék itt ugyebár.

Minden ilyesmit félretéve egyébként bizakodó vagyok, tudom hogy így a jó, hogy most ez történik, hogy így történik... nem szabad várni és elvárni semmit. Mondjuk ez nem olyan könnyű, de próbálkozom.

indexfotó

Nahát kevés örömmel tapasztalom, hogy mennyire nem vagyok még megnyugodva, mennyire könnyen ki lehet hozni a sodromból.

Emberek! Én tényleg megértem mindenki összes nyűgjét, hogy mindenkinek a maga baja a legnagyobb... stb, de könyörgöm, hát nekem is van életem, meg érzéseim, meg gondom, meg lelkem, meg véges kapacitásom. Meg van blogom is, ahová elsősorban magamnak írom le a saját érzéseimet. Nem tudok, és nem is akarok mindent úgy csinálni, hogy az másoknak is megfeleljen, ne sértse senki érdekeit, egóját, lelkivilágát.

Ezért tehát, célomat továbbra is szem előtt tartva -miszerint azért van itt nyilvánosan ez a blog, mert egyfélét szeretnék kommunikálni kifelé- most elmondok néhány dolgot.

1. Igen, szakítottam Tével. Igen, én, igen, azért mert bizonytalanság lett úrrá rajtam, magamban, a kapcsolatunkban. Igen, kimertem ezt mondani, olyan embernek, akiről hittem, hogy a barátom, de segítség helyett csak egy nagy szarkavarást kaptam, és sajnálom, hogy még mindig nem jött(ek) rá, hogy ezzel nem nekem ártott(ak).

2. Igen, tudom, hogy három hete még egy ágyban aludtam azzal, akitől eljöttem, míg korábban a közös életet terveztük, most óriási távolságra kerültünk egymástól. Igen, ez nekem is fáj. Nekem is nehéz volt megértenem miért történik ez, ugyanakkor csak a vak nem látta, hogy nem stimmel valami jóideje, tehát nem mondanám, hogy derült égből villámcsapásként közöltem a hírt.

3. Komolyan elgondolkoztam rajta. Ebből sem csináltam titkot még előtte sem. Mindent, amit őszintén el tudtam, azt elmondtam. Nem ígérgettem. Nem beszéltem mellé. Őszintén, és higgadtan gondolkodtam, és döntöttem.

4. Nem vagyok felelős senki életéért, sem boldogságáért, egyedül csak a sajátomért. További élő és élettelen dolgokért szabad akaratomból vállalok felelősséget, melyeket nem hárítok el. Sem most, sem amikor bajom van. Ha mégis, akkor magamnak számolok el vele, és a Sorsnak. Mivel hiszek abban, hogy minden tettemnek, szavamnak következménye van (karma) nem szükséges rendszeresen kioktatni arról, hogy mit nem csinálok jól. És itt most nem az őszinte baráti (értsd: jószándékú) lebaszásról beszélek!

5. Felelős vagyok a saját életemért, a saját utamért, a saját boldogságomért. És meg is teszek mindent, hogy ebben a maximumot nyújtsam. Merek erről beszélni és írni.

6. Kénytelen vagyok meghúzni a határvonalat bizonyos dolgokban. Sokáig tartott, de rájöttem, hogy túl sok terhet veszek át magamra másoktól, hogy bűntudatom van, hogy még mindig nagyon nehezen tudok nem-et mondani. Nem vagyok terézanya, sem semmi egyéb, csak egy ember, egy nő, egy lassan 26 éves budapesti lakos.

 Hosszas latolgatás után -miszerint írjak, vagy ne írjak- a megnyilvánulás mellett döntöttem. Mélymagánéleti elemzésekbe azonban nem bocsátkoznék, az életben is inkább csak a levont következtetésekkel foglalkozom, valamint erőteljes önismerettel. Mert arra pl már rájöttem, hogy egy ilyen eset csak akkor történik meg, ha még mindig nem vagyok önmagammal és a vágyaimmal tisztában. Nem a másik a hibás, hanem én nem csináltam és mutattam azt, amit a bensőm érez.

Újdonsült Lakótársném feltünően hasonló cipőben jár, talán nem is véletlen, hogy összekerültünk. Együtt (is) igyekszünk rájönni, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy végre kerek, egész emberek legyünk, és alkalmasak egy olyan párkapcsolatra, ami már nem a függésen és elvárásokon alapul. Amiben megélhetjük a nőt. Ez most a legfontosabb. És annyi csaj lett hirtelen körülöttem, hogy csak lesek, figyelek egész nap, kapom a mintákat, és ezt próbálom maximálisan kihasználni. Az utóbbi nyaralásaim és hétvégéim is csupacsajjal töltöttem, kezd a helyére kerülni az identitásom, ahogy őket közelebb engedem magamhoz, önmagamhoz is közelebb kerülök.

Jó úton vagyok. A nadi 5-öst is érzem, érteni még kevéssé értem, de ezt már megszoktam. ;)

Exlakótársnéval napfényterápia :)

Mesterem a nővé válásban ;)

abüdöskurvaéletbe.

na most mi lesz?

Elmegyek a Balcsira. Szerdán jövök. :)

Ezt részint azért, mert szociálisan érzékeny, részint, mert amellett, hogy "ütős", látszik, hogy sok munka volt az egész produkcióban, és ezt nagyon becsülöm. Csak erős idegzetűeknek, vagyis nem garantálom a jókedvet a végére! (Nagy hangerővel, és nagy képernyőn javaslom)

jantu

Kééépzeljétek, a hétvégén (életemben először) ültem motoroooon. :))))))))))

Hűűű, nagyon szupi volt. Meg persze félelmetes is. Angyalkaúr volt a sofőröm, és a csudiszép Gárdony-Agárd partmentén hussantunk tova sebesen.

Először, amikor begyorsított, féltem. És aztán egyszercsak átadtam magam a félelemnek, nem áltam ellen neki. Erre -képzeljétek- a félelem elmúlt. Én voltam az erősebb! :) Koppant bogárka is a képernyön, kicsit megijedtem, mert váratlanul ért, de a második koppanásnál már rutinos voltam. Végül remegő lábakkal, de boldog mosollyal szálltam le a motorról. Jó volt, meg az az egész vasárnap is Angyalkánál, fürcsiztünk is, amig volt nap, meg fesettünk a kertben, testvériesen osztozva az utolsó darab papíron. Kevésvolt, mégakarok. 

Levelek, levelek, szavak, emberek, segítő, eltoló kezek...

Különösen alakulnak a dolgok. Milyen kérdekes, hogy mindig az lesz végül igaz, amit már a legelső pillanatban megéreztem. De minek telnek el akkor évek, miért történik meg az a sok minden közben? Nyilván valamit tanulni kell. Azt pedig sokféleképpen lehet. És valahogy mindig az a jó út, ami könnyedebb (nem könnyebb!), ami nem nyögvenyelős. Ahol ha lépek egyet, valami már mutatja az utat tovább, vagy segíti a lépést.

Én nem akarom, hogy sajnáljon bárki, vagy meg akarja mondani, hogy akkor most mit hogy. Csak annyi lenne jó, abban segíteni, hogy én magam rájöjjek, mit szeretnék ott legbelül, őszintén, érdeketől és egótól mentesen. Nem kellenek érdektanácsok. Nem kellenek újabb elvárások, sem fejmosás. Az sem kell, hogy a szemere vessék ,hogy én nem szoktam nyafogni, vagy épp azt, hogy túl kemény és erős vagyok. Mert furcsa mód mindkettőt kapom. Hogy lehet ez? És hogy lehet, hogy vannak olyanok, akik nagyon jól látják, hogy miért nehéz most, és hogy mire van szükségem?

Oly könnyen el lehet ebben veszni. Hogyan halljam meg a sok, sokféle hang között a sajátomat? A sokféle értékrend között a sajátomat? Hogy leljem meg a sok ember közt a valódi barátokat?

Tudom, hogy én is hibázok. Még akkor is, ha a most kialakult helyzet (mind Tével, mint a munkahelyen) ezúttal gyakorlatilag tőlem teljesen függetlenül történt, nem akadályozhattam volna meg, sőt, semmilyen módon nem volt beleszólásom. Tudom, hogy mindig, ilyenkor is fontos foglalkozni a gyengéimmel, már csak azért is, hogy egy ilyen helyzetet a lehető legjobban tudjak lereagálni. Arról nem beszélve, hogy a gyengék bizony elő is bukkannak ilyenkor. De tényleg szükséges, hogy számonkérőn a fejemre olvasssák a hibáimat? Nem hiszem. És nem azért, mert ne akarnék velük szembesülni. Tényleg mindig nekem kell a legerősebbnek, legokosabbnak lennem? Nekem nem lehet hibázni? Én nem szorulhatok segítségre? Nekem nem jár az a váll, amin támaszkodhatok egy kicsit?

De igen, jár. És aki ezt nem így gondolja, az nem a barátom. Én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy tudjak kérni, és elfogadni segítséget. Haladok ebben, tudom, érzem, már csak onnan is, hogy érkezik a segítség.

Úgy elmondanám azt is, hogy mi van Tével, velünk.... de nem lehet. A magam belsejét kitárhatom, de másét nem szabad.

 

---

Ez pedig egy szupikis idézet, egy indián szöveg:

"Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat és a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

kétség, hazugság, változás, munkahely, szerelem, megbocsátás, cél, szabadság, pénz, igaz, barát, szex, rasta, tanulás, isten, sors, véletlen, egyedül, szívcsakra, fáj, pránanadi, víz, nyár, zene, illatok, nap, macska, bringa, kár, teher, hasmenés, hitel, levél, segítség, felelősség, szülők, otthon?, kimerültség, bátorság

Ha az emberrel valami szokatlan történik, valahogy jobban kinyitja a szemét a "jelekre", jobban elkezdi figyelni az összesfüggéseket, a miérteket. Ahogy magamon megfigyelem, egyszer csak események sorozata indul be, ráadásul egyre többször van az az érzésem, hogy nem tudom irányítani az életem. Na, én ilyenkor kapok csak észbe, hogy hűtejóég, megint mi van itt, merre tartok, és hogy lesz jó.

Belefáradtam már abba is, hogy azért fohászkodjak, hogy legyen nyugi egy kicsit, mert nincs nyugi, esély nincs rá, hogy nyugi legyen, de akkor már legalább érteni szeretném, hogy meglegyen az az illúzióm, hogy beleszólhatok a saját életembe. Jóóó, persze beleszólhatok, de sokszor csak döntök valahogy, és sokkal később értem meg, hogy miért úgy, vagy hogy másképp nem is lehetett volna.

Sok döntést követel tőlem most az élet. Kicsit mégis olyan, mint ha nekem csak a végszót kellene kimondani, hát már a vak is látja, hogy mi lesz ebből... én pedig azt gondolom, hogy sokféleképp lehet dönteni, nem csak igen, vagy nem van, a közös dolgokban pedig közösen dönthetünk. Talán elég csak annyi, hogy mindig tudjam, nekem jó-e ez, vagy nem, és tudja a másik is, és ezt őszintén meg is tudjuk beszélni. Tanultam abból, hogy hirtelen valami végérvényest jelentsek ki. Ha csak arra gondolok, hogy L-el hányszor játszottuk el a "most végleg szakítunk"-ot teljesen feleslegesen, vagy anyámmal a "nem állunk szóba többet"-et... ideje ebből tanulni, ideje másképp csinálni. Persze nehéz különválasztani, hogy az ember azért ad időt valaminek, mert fél dönteni, vagy azért, mert tényleg erre van szükség.

Kaptam tegnap este egy levelet. Rég éreztem ilyet, hogy valakinek a sorai gyomorszájon vágnak. Tudjátok, amikor a másik ismer, és elmondja amit lát, és érez. És kurvára betalál. Hiába fájó az őszinteség, közben olyan, mint ha az ismeretlen út szélén kódorgó kicsibettyt egy semmiből jövő autós összeszedné, és kitenné a megfelelő helyen, hogy "na erre menjél tovább kislányom". Furcsa dolog ez a szeretet. Újabb és újabb oldalait ismerem meg, és nem olyan, mint a mesében, nem is olyan pátoszos és nem is olyan egyszerű. És sokkal erősebb, mint gondolnám. És közben minél többre tartom ezt az érzést, annál kevesebbre a szerelmet. A szerelem csaló. Nem mindig a valóságot akarja látni. És mindig belesétálok a csapdájába. És mikor már nyakig vagyok benne, akkor huss, elillan. Mindig ezt csinálja a kis szemét. Én pedig teljesen megbolondulok tőle. Talán az én faszságom ez. Talán nem merem magam elengedni, vagy ezt is el akarom tervezni, és irányítani. Igen, ez az, hisz ebbe tényleg nincs beleszólásom. Ez csak úgy vagy van, vagy nincs. És ha van, akkor is mindig másmilyen. Hát hogy lehet így egyensúlyban élni? Ráadásul azt se mindig tudom, hogy akkor most épp van-e, vagy nincs. Mond valamit egó pajti (általában ez a hangosabb) meg mond valamit a szív, én meg próbálom hallani. Jó, tegyük fel, hogy sikerül, de ez még egyátalán nem garancia arra, hogy ennek megfelelően tudok cselekedni. És akkor ez még csak az én felem, de ott van a másik ember, a saját hasonló problémájával. Így lehet szépen illúzióéletet felépíteni, amivel pedig csak az az egy nem elhanyagolható gond van, hogy nem valódi. És elérkeztünk a kritikus ponthoz.

Azt hiszem épp most ébredezünk a kis illúziónkból. Mondanám, hogy én a kisebb álmodozó voltam ebben a történetben, de voltam már akkora is, hogy nem vethetek szemre semmit. Tudom, milyen ez, és épp ezért akartam elkerülni. Hogy az álom után a valóság hogy fog tetszeni, na az egy izgalmas kérdés. Amint meg lesz rá a válaszunk, azt is fogjuk tudni, merre menjünk tovább. Vígasztal, hogy egyik se lesz könnyű. Bátornak kell lenni, más út nincsen.

Végezetül egy dal, ami olyan nekem, mint foggyulladásra a cataflam:

Nnnnna.

Nem jól vannak a dolgok, bár voltak már rosszabbul is. És ez az a helyzet, amikor nem írhatom le, hogy miisvan, legfeljebb szóvirágokba bújtatva. De ahhoz meg nincs kedvem.

Ilyenkor lehet más tollával ékeskedni (Hiperkarma):

Egy rajzfilmbe élek együtt veled,
látom a fejed felett a kérdőjelet
Nem érted miért nem vagy boldog
Hiszen itt mindent lehet, ide az anyád elől is elrejtheted
a fejed felől a kérdőjeled

És ha olyasmit szeretnél nekem mondani amit én még nem tudok, akkor azt mond meg hogy miért mindig a szimpatikusabb állatok a vesztesek, olyanok akár a gyalogkakukkban a prérifarkas, aki lyukat üt a kanyonban mégis mindig újra próbálja, jobb lesz minden, nekem elhiheted,
leesik az állad, kinyilik a szemed és észreveszed (te is észreveszed) a fejed felett a kérdőjelet, látod a fejed felett a kérdőjelet, a fejed felett van saját kérdőjeled

Már átláttok rajtam, de nem láttok belém, én egy univerzális gondolkodóval élek, aki folyton boldogabb akar lenni, s nem érti meg, hogy ez nem igy működik, nem ilyen egyszerű, s folytatnám még tovább is van, de félbeszakit, s azt mondja hogy ez az élet szerinte, annyira egyszerű, hogy az már fáj, mégis érdekes láthatnám én is, hát persze hogy láthatnád, csak akkor ne legyél már ilyen mélységesen felületes!

Mond meg milyen legyek mikor egy rajzfilmbe élek együtt vele, együtt vele, és ott van a fejed felett a kérdőjeled, neked is ott van a fejed felett a kérdőjeled, a fejed felett van saját kérdőjeled.

Lassan vége lesz és te itt maradsz
Van saját kérdőjeled
Lassan vége lesz és te itt maradsz

A Volt megvolt. JóVolt! KevésVolt. És fárasztó. De egész másképp, mint átállni Adverticum-ról Smart-ra és OpenX-re. Kidolgozom az agyam meg a szemem a munkahelyen, és kicsinálom a lelkem mindenhol máshol. De azért szoktam mosolyogni is.

Bizonyíték:

A hétvégén Balatonozunk. Ketten. Kell nagyon. A víz tisztít. A friss vízparti levegő is. Mi meg odamegyünk minden mocskunkkal, minden bánatunkkal és fájdalmunkkal és imádkozunk, hogy visszataláljunk ahhoz, ahonnan indultunk. Hogy legyen megint együtt, hogy legyen TiBet, hogy legyen megtisztulás.

Fesztiválokban és jó zenékben bővelkedő az idei nyár, nincs kétség. Latolgatok, számolgatok, mi az, ami semmiképp nem maradhat ki, és mindezt hogy lehet megoldani kevés pénzből, kevés időből, és Té-vel, avagy nélküle-e. Tudniillék ő most kezd újmunkahelyen, ebből következően 3 hónapig röghözkötött.

Bárhogyanis, de az első tutifix a Volt fesztivál pénteki napja lesz, mert tavaly elkövettem azt a hibát, hogy kihagytam a Manu Chao koncertet, de ez még egyszer nem fordulhat elő. Arról nem is beszélve, hogy imádom Magyarország azon részét, ahol a Hűség városa is található, szerintem a legkultúráltabb, és egyik legszebb környékünk. Ezért hát nemcsak fül, hanem szem-és tüdőgyönyörködtető élményben is szeretnék részesülni, a városka újbóli felfedezése által. Kicsiutcák, kicsiházak, dombocskák és dínomdánom. I love life. 

A kettes számú nyertes a BalatonSound lesz. ÍÍÍÍÍÍmádom a vizet, sosenem voltam balatoni fesztiválon, és nagyon akarom. Fürdőruciba, derékig kilógva a vizből, virgin PinaColadat szürcsölve fogok Massive Attack koncertet hallgatni, amit kötelezővé tennék mindenkinek. Pszichedelikus muzsikában az egyik legjobb, igaz, nem az a bulizós, csujogatós, de ezt nem is várjuk el tőle. A Balatonról azt hiszem szükségtelen bármit is mondanom, kicsiny tengerünk mindenki szívében elfoglal egy apró helyet kiírthatatlanul. Úgy hallottam, éppen most borult levendulavirágba egész Tihany, nem kizárt, hogy megnézem másnap, ha már ott járok a közelben. 

Itt természetesen nincs még vége a történetnek, mert jó volna eljutni az Tokajba, a veszprémi utcazene fesztiválra, és ofkorsz vár egy Sziget, és közel 3 hét gondolkodás után úgy határoztam, ha csak egy nap, akkor Jamariquai és JayKay lesz a nyertes. Ezért:

NINCS több vizsga.

Már csak diplomamunka, és ennyi.

Említettem már, hogy érzem, valami készülődik. Hiába húzom most a kártyát, csak azt mondja, hogy minden abba az irányba halad, amibe kell, bízzam magam a Sorsra, mert az maj jó lesz nekem. Hátoké.

Nyilván a nyár sosem múlik el eseménytelenül, és ez most sem lesz másképp. De most inkább vágynék egy kis nyugalomra, erőgyűjtős időszakra. Szeretnék utazni, vízpartozni, önfeledten nevetni, a barátaimmal lenni, játszani, szalonnátsütni, fényképezni, hajókázni, virágot szedni, egyszerűen élvezni az élet adta apró örömöket. Szeretnék azokkal lenni, akiket szeretek, és mindezt békében, nyugiban.

Sajnálom, de továbbra is csak maximum egy kicsi kertesház minden, amire vágyom az anyagi javakat illetően, nem akarok céget, jól menő bizniszt, se rangot, és teljes embert kívánó munkát. Baj? Nem kell, tényleg. Persze akkor hogy lesz kicsi ház, és hogy lesz utazgatás?? Ez itt a kérdés. Nekem soha semmit nem adott ingyen az élet. Minden apró kis szarért meg kellett dolgoznom. És akko bízzam magam a Sorsra... jó, rendben. Mást momentán úgy se tudok tenni.

Ui: Már két kicsi sárga virág kinyílt! :D

Van itt a képre kattintva egy érdekes kis cikk a keleti orvoslásról, és a betegségek eredetéről. Hogy teljes legyen a kép, érdemes a kommenteket is elolvasni. Szeretnék majd én is írni erről, amint lesz egy kicsi időm, és agyam hozzá.

a rend! A falból és a konyhai csapból ömlő víz megállítása után (amiért köszönet Lázlónak, Apukájának és U.G.-nak) úgy döntöttem, vizsga ide vagy oda, elég volt a dobozok kerülgetéséből és a nemtalálok semmitből. Ezért, ha ugyan vasárnap estére, de szőnyeg került a padlóra, és képek a falra. A magyar irodalom történetének már csak reggel a metrón kezdtem neki, de sebaj, ha hazamegyek, le tudok majd ülni a kanapéra (is!) és tudom hol van a füzetem, a tollam, meg a többi tanulnivaló. Nem mellélkesen belépés ezentúl csak cipő nélkül lehetséges, mert imádom, ha az egész lakáson végigmehetek mezitláb, és nem ragad rá mindenféle ismeretlen elem.

Most rendrakásos időszak van. Ennek csak egyik megnyilvánulása az otthoni, próbálom tenni ezt más egyéb külső és belső dolgokkal, a testemmel vagy akár az emberi kapcsolataimmal is. Már megfigyeltem, hogy az ilyenek után megyek mindig a következő nadi avatásra. Na igen, előtte rendet kell tenni, mert az jól összekuszál majd mindent, pontosabban kissé felgyorsítja a dolgokat. Az 5-ös avatás előtt ez ezéletbeli karma, tehát az ebben az életemben tett dolgaim, tanulságaim, emberi kapcsolataim, tapasztalataim kell valamiféle egységbe szednem, mert ez nélkülözhetetlen a továbbhaladáshoz. Ha valamit megkerülök (akár tudattalanul is), azt gyorsan és kevésbé kíméletesen intézik majd el "felülről", tehát semmiképp nem úszom meg a változást, ha az szükséges.

Aszongya:

akartam írni valami vicces kis dumát a cicahelyzetről, de van sokkal jobb, mint az én szövegem:

sajnos nincs klippje, de most ez a szám ez nagyon....