Kedves Olvasóim!

Ez itt ennek a blognak az utolsó bejegyzése. Ez egy napló, mely most bejefeződik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem írok többet, sőt azt sem, hogy nem írok többet blogot. Írok. Csak másmilyen lesz, csak máshol lesz, és kevésbé személyes, viszont sokkal érdekesebb. :D

Itt: http://napra.blogter.hu/

(Nagyon jó, mert szélesítem tapasztalataim egyre több blog-portálon.)

A mihamarabbi viszonlátásig.

Csókolom,

jantu

azon gondolkodom, hogy meg fog szűnni ez a blog. gondolkodom ezen egy ideje. eddig azt hittem azért, mert bosszantott, hogy már nem kíváncsiak rám annyian, mint eddig. de ez hülyeség, én akartam, hogy ne legyenek kíváncsiak. a helyzet az, hogy valamiért egyre kevésbé írom szívesen.

"Az ostoba azért él, hogy egyék és igyék, az okos azért eszik és iszik, hogy éljen."

kezdem azt gondolni, hogy több tucat álruhás bohóc között dolgozom, vagy minimum egy készátverés-be, mer ez, gyerekek, ez nem lehet, hogy igaz legyen. ha az, kezdem szégyellni, hogy ide születtem.

Ez a kis gyönyörűség pedig Babszem barátném kisfia, aki most lesz 3 hetes. :)))))

(0.11 mp)

Elolvastam ma Angyalka bejegyzését, és ez végre lendületet adott ahhoz, hogy leírjam én is, ami a szívem nyomja.

Kényszerpályának érzem az életem, szinte minden területen. A munkámat egyáltalán nem élvezem, az otthonom egy idegen ember lakása. Próbálom ugyan otthonossá tenni, de ez 8 év alatt a kilencedik lakásban lakom, és már belefáradtam az állandó változásba. Fáradt vagyok, beteg, és egy kissé reményvesztett. Ahhoz, amit csinálni szeretnék, idő és pénz kellene. Nos, épp ez a kettő az, amiből folyamatosan hiány van. Az a sok érték, ami bennem van, nem tud kibontakozni, belűről emészt fel. Hetek óta azon töprengek, mit tehetnék, hogy változtassak ezen. Családra vágyom, otthonra, és egy örömteli munkára. Ha objektíven nézem, erre az esély szinte nulla. Hisz, hogy vállalhatnánk családot ilyen körülmények között??

A kérdések száma szinte végtelen. Ezért elhatároztam, hogy mindent részletesen végiggondolok. Segítségemre lesz A Füzet, melybe mindent tételesen lejegyzek majd. Sok dolgot tisztáznom kell magamban. Hisz hogyan várhatnám az Univerzum segítségét, ha én magam sem tudom, hogy mit is akarok pontosan? Úgy tűnik, amit eddig tettem, nem elég. Hiába vigyázok jobban a testemre, és próbálok egészségesebben élni, ez csak olaj a tűzre, csak még jobban szembesít a többi hiányossággal. Azt gondoltam ez majd elindítja a pozitív változásokat, de nem egészen így történt. Inkább csak egyre élesebben látom, mi nem stimmel.

Így tehát nem marad más, mint összegezni mindent, és bízni abban, hogy ez elég lesz a pozitív változásokhoz. Hinnem kell magamban. És hinnem kell abban is, hogy J-vel együtt mindent meg tudunk oldani. Szerencsére meg tudom vele beszélni ezeket a dolgokat, megért engem, és közösek a céljaink. Kicsit igazságtalannak érzem a világot, amiért egy értelmes, dolgozó fiatal párnak esélyt sem ad a boldog életre. Mindenért nekünk, magunknak kell megdolgozni, külső segítségre szinte egyáltalán nem számíthatunk. Ez azért bosszantó. De félre kell tennem a dühömet, és bíznom kell. Bíznom kell magunkban.   

Végre van kölcsönfényképezőm, így most képekben mondanám el...

a többi szóra sem érdemes (hehhe)!

Marcikám életének első havas léptei

Marci buta fejjel néz :D

Ő Bob. A névnapomrakaptam maci. És csíkos is. És J Vitéz már be is reklamált, mert tegnap éjjel nem őt öleltem..... (dehát magára vessen, tőle kaptam)

Minden nap eltervezem, hogy írok, de csak nincs rá időm... így most dacolva széllel és hóval, elhanyagolván munkámat, bepótolom az elmaradást. Magam se tudom, miért alakulnak oly furán a dolgaim, ahogy alakulnak, de nyilván később ez már világos lesz.

Itt van például a hízás. Jó, oké leszokom a cigiről, de ettől még nem kéne havi 2 kilókat híznom. Pedig isten látja lelkem, nem eszem több édességet, se csipszet, sőt mostmár bifidusz eszenziszt nyomok, meg rengeteg zöldséget, és rostot és sajtot, és kalóriaszegény is vagyok, meg szőlőcukros. Már csak türelmesnek kell lennem, hogy mindez használjon.

Aztánmeg jógázom. Nagyonbaró! Még alig kezdtem el, de jótékony hatása máris érezhető. Fantasztikus érzés volt fájdalom nélkül felébredni, az évek óta tartó hátfájás most retteghet, hadba szállok ellene, és végleg el fogom söpörni a föld színéről (remélhetőleg az úszógumimmal együtt). Amúgy azt tudtátok, hogy pusztán az ülőmunka elhízáshoz vezet? Leginkább hasi tájékon, mert megereszkedenek a szövetek, és a zsír meg oda rakódik a legkönnyebben. A jóhír egyébként, hogy a hasammal együtt a mellem is nő. Fura érzés. Mindig olyan gebe voltam. Most meg "felesleg" van rajtam. Vitéznek tetszik.

Aztánmeg a kevésbé jó az, hogy az adósáv rám nézve kedvezőtlen alakulásának okán a fizetésem jelentősen csökkent. Ez csak azért kínos, mert a természetgyógyász sulit elvégezni fogom hogy????? Mert nem kevés pénz az ám. De bízzuk ezt is az isteni gondviselésre, biztos megoldja a dolgot. És tudom persze, hogy "van a jó út, meg a sima", és ha azt vesszük ez bíztató is, mert ez tuti nem a sima út.

Azt viszont érzem, hogy kibillentem az egyensúlyomból. Nyugtalan vagyok, rengeteget álmodom, és nagyon furákat, és gyakran érzem, hogy sötétebben látom a dolgokat, mint ahogy vannak. Érződik ez a válság. Bőrön is, de inkább fejben. De nemhagyom. Azérse! 

ingredients:

20 nap, 178 ember, berlini pályaudvar, 2007 nyár, Simon Hoegsberg dán fotós

eredmény:

egy 100 m hosszú fénykép

megjegyzés:

érdemes lassan végignézni valami jó zenei kísérettel, mert nagyon jó figurák vannak (az én kedvencem természetesen a fejhallgatós, kisbabát cipelő szakállas faszi)

Muszáj megmutatnom ezeket Nektek, mert egyediek, egyszerűek, mégis karakteresek, humorosak és nagyon modernek. Ezek Bartos András képei. Azt hiszem, valahogy így kéne kinézni egy modern alkotásnak. Persze ez tág fogalom, meg hát ki vagyok én, hogy ezt megítéljem, de mégis ezt gondolom.

A jó isten áldja meg a Korai Öröm nevű zenekart, amiért létezik! Továbbá szintén ez illesse meg a Dürer kertet, a szombati napot, Ex-Lakótársat, a THC-t, mert mind részt vettek a buliban.

Viccet félretéve, a katalán krém mellé (lsd. előző bejegyzés), ezt is alanyi jogon adnám mindenkinek, havonta egyszer minimum. A zenét hallgatva éreztem, ahogyan áramlik bennem az energia, ahogy gyógyul a lelkem, testem minden baja... éreztem, hogy összekapcsolódok valami nagyon ősi, nagyon mély egységgel. Modern szóval talán ez lehet a kollektív tudatalatti, vagy az összes előző életem. Olyan tartalmas, színes, és sokféle lett minden, és mindezt fokozta a kivetítő általi vizuális élmény. Nem fog menni most munka közben, hogy mindezt úgy leírjam, ahogy szeretném. Egyszerűen csak feltöltött, kielégített, de ennél sokkal több volt, talán maga a boldogság. Milyen érdekes, hogy a zenekar nevében is benne van az öröm szó.... a zenében pedig minden, a metálos riffektől a csörgő-csattogó hangszereken át, a doromb, a sámános nyöszörgés, a kiáltozás, a százféle dob... az elborulós szinti-effektek.... minden, minden. És nem csak olyan "ősiek" ám, hanem egyszerre modernek is, vagányak, lázadók, egyszerűen szólva minden olyan, ami miatt maximálisan azonosulni tudok velük.

Amikor Korai Öröm koncerten vagyok, úgy érzem, nincs jobb hely, ahol lehetnék abban a pillanatban.

... hétvégét tartottam. Két dolgot is csináltam, amit eddig sose: ettem rákot, és korcsolyáztam. Azt kell mondanom, mindkettőben pozitívan csalódtam. Node, menjünk csak szépen sorban.

Szombaton Litánál és Mackókájánál voltunk vendégesbe, Mackó-séf többfogásos vacsit varázsolt elénk, mely mély csodálattal töltött el minket. Kétféle rákot is kóstolhattam, és meglepve tapasztaltam, hogy annyira nem tengerízű, és az állaga pedig egész szimpatikus. El kell mondanom azonban, hogy a prímet a katalán-krém vitte, ezt alanyi jogon kéne szolgáltatni minden állampolgárnak mint boldogsághormon előállítását katalizáló adómentes juttatás. (Különösen ilyen válságos időkben.) 

Vasárnap Angyalkáztam, és korcsolyát vettem lábamra, majd profikat megszégyenítő módon hasítottam a Velencei-tó jegét. Najó, nem, de megdicsérve azért meg lettem, mert bátor voltam, és még csak el sem estem. Persze ami késik, nem múlik.

Bizonyíték:

Hol a felekezettől az áldás?
Hol a csak nekem szó?
Hol adok vizet?
Hol adok kivont sót ezután?

Szerepem a valóságtól eltart,
A földed alapján.
Ki adott teret?
Itt ki adott időn túlhaladást?

Meteoritom az orionaranyadért,
Beletemeti a felemást.
Letakar a metabolika az izom,
És a tudattá sápadt dicsőség.

Mennyen az én munkahelyem a jó büdös kurva annyába a hazug, rohadt, álságos, szarrágó módszereivel együtt!

Nem is tudtam, hogy ennyire szerettem őt. Csak legbenső részem édes kis titka volt ez is. 

32 évesen hirtelen elmenni, csak a Végzet akarata lehet. Mi más magyarázat lehetne erre a borzalomra? Itthagyni szülőket, férjet, 2 éves csodálatos kislányt... Nem is neki veszteség ez, hiszen fájni már nem neki fáj, hanem mindazoknak az élőknek, akik szerették.

Sokan voltak a temetésen. És az a tengernyi virág még a fejfát is eltakarta. Örökké marni fog ott belül, hogy nem hívtam fel, és nem mentem át előbb, pedig a Sors megadta a lehetőséget az utolsó találkozásra. Úgy két hónapja futottunk össze véletlenül... dehát honnan sejthettem volna? Ki gondolna ilyesmire?

Drága Zsomi!

Az Isten áldjon meg Téged, és vigyázzon Rád utadon. Remélem tudod, hogy milyen sokan szerettek. Mert végül úgyis csak ez számít, semmi más. Nem viszel magaddal túl sok dolgot az életből, de ezt egészen bizonyosan magaddal viszed. Imádtam Veled/Veletek lenni, soha egy rossz szavad sem volt hozzám, de mindig őszinte voltál. Azon kevés emberek egyike vagy, akiket becsülök, és szeretek, tisztelek, és most megsiratok. Kérlek odafent szólj néhány jó szót azok érdekében, akik most ittmaradtak szomorúságukban, hadd legyen egy kis enyhülésük. Az én hitem szerint úgyis találkozunk még, s találkozol azokkal is, akiknek igazán fontos voltál. A viszontlátás öröméig fájó lesz a hiányod. Általad is teljesebbé és színesebbé vált a barátság szó a lelkemben, és ezt köszönöm Neked!

Kedves Jézuska!

A Mikulásnak már egyszer írtam még gyerekkoromban, de most Neked írok, mert ez fontos.

Kérlek szépen, add meg, hogy boldog legyen a karácsony, hogy sikerüljön önfeledten ünnepelnem egy másik családdal, hogy Jé, és a többiek örüljenek az ajándéknak, hogy a szüleim ne veszekedjék át az egész karácsonyt, és hogy velük is nyugiban tudjunk ünnepelni. Add, hogy Marcikám ne szedje szét a lakást, míg távol vagyunk, hogy essen a hó, és járjon a busz-vonat, ami innen oda visz minket. Add, hogy ne hízzak túl sokat a folyamatos zabálástól, valamint ne szedjünk be újabb betegségeket, sem számottevő halláskárosodást ne szenvedjünk a minket váró temérdek metál (és egyéb) koncert közben, után. Add, hogy legyen boldog az újév, hogy legyenek boldogok minazok, akiket szeretek. 

Komolyabbra fordítva a szót, add, hogy Jével mindig így, sőt csak ennél jobban szeressük egymást, hogy legyen munkánk, amit szeretünk, legyen otthonunk, egészségünk. Add, hogy legyen erő ahhoz, hogy mindannyian hűek legyünk önmagunkhoz, hogy jó, és igaz döntéseket hozzunk, hogy soha meg ne alkudjunk. Add, hogy anyukám meggyógyuljon, és adj neki erőt az előtte álló óriási feladatokhoz, és adj apunak is, hogy megfelelően tudjon majd cselekedni, ha eljön az idő. Add, hogy Rita boldog legyen Mackókával, hogy Mamaboszi ott a távolban is szerencsés legyen, add, hogy a kornélkül végre sikeres legyen, hogy azok, akikre csak gondolok, de nem írom le a nevüket, azok is mind boldogok legyenek, hogy Angyalka újján jövőre már gyűrű csillogjon, hogy Babszem kisfia egészségesen és akadálymentesen jöjjön a világra. 

Add, hogy legyen erőm mindig azt tenni, amit a szívem súg, segíts, hogy a soksok törekvésem az egészséges élet felé meghozza gyümölcsét, és adj erőt, hogy Jét is rávegyem erre ;). Add, hogy legyen nekem is családom, de olyan, amire vágyom, nem csak olyan, ami kényszerből van, add, hogy legyenek barátaim, de ne sok, hanem inkább értékes és megbízható - továbbra is kérnék szépen egy barátnőt -, hogy ezt miképp oldod meg, azt rádbízom, csak adj hozzá látást, hogy észrevegyem, kik azok, akik igazán azok. Add, hogy lediplomázzak végre, hogy azt tehessem, amihez értek, amire vágyom, hogy ne kelljen megalkudnom, se nélkülöznöm. Add, hogy legyen erőm kiállni magamért, és azokért, akiket szeretek, add, hogy a jót lássam, és az adjon erőt, add, hogy tanuljak meg nem-et mondani, amikor arra van szükség, hogy ne legyek mártír, de legyek megbocsájtó és önzetlen.

És ha nem túl nagy kérés, adj egy fényképezőgépet is.

Köszönöm, hogy meghallgattál.

jantu

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Újabban visszamentem gyerekbe. Vettem fújhatópropellerű figurás ceruzát az íróasztalomra, lelkendeztem, mikor megláttam Zsú buborékfújóját, idén újra én kaptam mikuláscsomagot, sőt, még a hajgumim is figurás, egy zöld cica van rajta. Sokáig sorolhatnám még ezeket. Fontos és jó érzés, hogy megtehetem, hogy élvezhetem ezeket az apróságokat. Persze ezek csak a külső megnyilvánulásai annak a belső biztonságnak, ami bennem van, hogy végre nem nekem kell anyukát játszanom, és így magam lehetek kicsit a magam gyereke, jut idő az én belső-gyerekemre.

A szeretetnek és elfogadásnak mindig újabb és újabb rétegeit ismerem meg, és újfent rájöttem, hogy először magam felé kell éreznem ezeket a dolgokat. Akármi is van, vagy lesz, egyetlen társam magam vagyok egész életen át, így jó, ha jóban vagyunk. Lassan leszokok arról is, hogy másoknak próbáljak megfelelni, és hogy mások érdekeit, óhajait, vagy akár faszságait a magamé elé helyezzem. És itt most természetesen nem arról beszélek, hogy ezentúl szarok mások fejére, hanem arról, hogy magam is megérdemlem azt a bánásmódot, amit eddig csak mások felé tanusítottam. 

Megint eltűntek a lányok. Vajon csak ennyi volt? Ennyi, amit át kellett nekem adni, vagy hová lettek? Mamaboszi Londonban van, Bné már nem barátné, megváltozott, más ember lett, vagy tán mindig ilyen volt, csak én nem vettem észre, én akartam őt másnak látni, vagy ő akarta magát másnak mutatni (mindenesetre dühít, hogy még mindig fáj, és amikor kicsit jobb lett, akkor elintézte, hogy megint rosszabb legyen), már ugye Zsú sincs... és igen, lehet, lehet hogy ennyi elég volt, hogy rájöjjek, nincs nekem semmi okom sem a szégyenkezésre, vagyok annyira csaj, mint bárki, sőt, jó csaj vagyok. Angyalka tanácsára viszont akkor most ezúton kérnék szépen egy barátnőt. Egy olyan igazit, mint a mesékben, mint az álamimban, egy olyat, aki őszinte, aki elfogad, és akivel tudom azokat a dolgokat csinálni, amiket az ember lánya a barátnőjével szokott csinálni.

Utoljára hagyom szegény J-met, az én János Vitézemet, de most valami egészen különlegeset tartogatok a számára. Előbb azonban elmondanám, hogy ősszeköltöztünk, boldogok vagyunk, igaz, hogy doboz doboz hátán, igaz, hogy ha felhúzom a redőnyt reggelente, akkor egy -az erkélyt épp felújító- melós néz vissza rám, és igaz, hogy ha bemegyek a wc-re, akkor egy lyuk tátong a padlón, merhogy szétverték csőrepedés miatt, DE ez mit se számít, mi boldogok vagyunk. Tegnap első magányos éjszakám is megvolt "az otthonban", bicebóca Marci volt csak társam, meg a rágcsáló csincsillák. És mivel továbbra sem a versírás az erősségem, álljon itt egy versike, méghozzá Laczi Anikó verse a poet.hu-ról:

...költözöm

látáható az alábbi linken. http://langologitarok.blog.hu/2008/12/03/vigyazat_jon_az_orias

azt még szoknom kell, hogy mire kikerül, már nem egészen úgy néz ki, mint ahogyan én megírtam, de ezé' akkoris. :)

Közeledik bizony az karácsony, új élettel, új ünnepléssel, kézzelkészülős ajándékokkal, mézeskaláccsal, cserepesfenyővel, szép fényekkel, illatokkal. Izgatott vagyok. És régóta először úgy néz ki, nem "saját" szenteste lesz, feltételezésem szerint láthatom, hogyan ünnepel egy normális család. J-vel akarok lenni, ezért persze bárhová, a világ végére a jegesmedvék közé is elmennék vele karácsonyozni.

Él bennem valamiféle elképzelés arról, milyen egy család, pontosabban milyen az egymást ismerő és szerető emberek közössége (szerintem ugyanis nem feltétlenül a vérrokonságtól lesz család a család), és ezt eddig hiába próbáltam bárkivel átélni vagy megélni, nem sikerült. Talán mert mindannyian sérültek voltunk, nem láttunk, nem ismertünk még ilyet, maximum csak giccses amerikai filmekből, és azt se hittük el. De vele érzem ezt, amiről csak álomdtam eddig, és úgy vonz ez az erzés, mint a feketelyuk. Félek is, hisz a szeretet felelősség. Ha valaha is akartam valakinek "nem okozni csalódást" hát ő az, most épp kis lázas betegem, és most nincs más csak a szeretet, a szerelem, minden reggel mosolyogva ölelem és ölel. Ha valaki közénk furakodik, az Marci, de neki lehet. (Nyilvánvaló, hogy a "gyerek" nem maradhat ki a szeretős buliból, és ő is a család része.) Nem is kell nekem semmi, csak Őt kérem én karácsonyra, nagyobb ajándék nincs is, és ha van se kell. Nekem ő a család mostmár, és valójában életemben először érzem, hogy tartozom valahová. (És bocs anyu, apu, de asszem ti is érzitek, hogy van abban valami, amit írok.)  

az anyám sírva hívott fel ma délután. nincs jól. már 15 éve nincs jól, ahogy apám sem, ahogy a házasságuk sem. a helyzet egyre durvább. tönkretették magukat, tönkretették a házasságukat, az öcsémet, az egész életüket megkeserítették. én persze a kellő távolság miatt (időben és térben ugye) már nem haragszom rájuk. de szívszorító látni és hallgatni ami történik. annyi köztük a felgyűlt feszültség, annyi a keserűség, hogy már régesrégen el kellett volna válniuk. akkor talán még lett volna lehetőség újrakezdeni. de mostmár késő. és anyám becsületére legyen mondva, ő legalább próbál változtatni. csak ugye ha megkapargatod a nagy kondér szar felszínét, hama kiderül, hogy ott egy egész kondérnyi bugyog alatta.... és most meglátta szegénykém, és halálra van rémülve. apám pedig már túlságosan megmerevítette magát ahhoz, hogy képes legyen szembenézni bizonyos dolgokkal. tulajdonképpen, csúnyán szólva, a halálba üldözik egymást, és a kérdés csak az, melyikük "győz" a végén. mi pedig végignézhetjük a műsort. és öcsémnek persze esélye nincs normális párkapcsolatra ilyen mintával. én magam nyolc éve küzdök, még talán épp időben menekültem el ez elől, de neki sokkal nehezebb lesz. amúgy sem annyira karakán, mint én, sokkal visszahúzódóbb, begubózóbb ember, ez sem véletlen ugye. a zenék, amiket ír, mindent elmondanak. feszült zakatolás az egész, és még szerencsés, hogy ki tudja adni magából valahogy. szerencséjére túl értelmes ahhoz, hogy mondjuk mások péppé verésével vezesse le a benne gyülemlő feszkót. a szüleim pedig emberi roncsok egy nehezen fenntartható álomvilágban, egy rémálomvilágban, és valami baszottul szar érzés, hogy nem tudok rajtuk segíteni. ők tudnak csak magukon, ha akarnak. és ha képesek rá.

Tovább éltetve a magyar underground rock világát, íme az Óriás zenekar első lemezének egyik daláról készült első klippje; a Fát dönteni című. Ez egyébként nagyon jó, és sokkal inkább ilyeneknek kéne menni az bizonyos tévében, de mivel ez nem így van, -többekközt- ezért nem nézek én olyat.

Továbbá.

Lassan egy hónapja küzdök a ciginélküliséggel. Néhány kritikus pillanatot leszámítva, egészen könnyen boldogulok, de érzem azt -ami már közhely-, hogy leszokni nem, csak nem csinálni lehet ezt a dolgot. Igen, a függőség ilyen, bár biztosan enyhül ez, az évek múltával. Közeleg a karácsony is, no meg a költözés, és tulajdonképpen fel sem fogtam még, mennyi mindenben és mennyire sokat változtam az elmúlt hónapokban. Erre a tegnapi "mi hogy legyen" beszélgetés döbbentett rá, és arra is, hogy míg korábban sokszor utolérnem kellett magam, most meg lehagytam magam, és csak nézek, hogy hűha, mennyit haladtam, és még csak ki sem borultam rajta... :)

Sokkal, sokkal közelebb érzem magam magamhoz, és sokkal alkalmasabbnak arra, hogy mostmár normális életem és akár családom is legyen. Furcsán személem azt is, hogy a gondolkodásom és a viselkedésem is változik. Higgadtabb vagyok, és kevésbé erőszakos, és megbocsájtóbb. Ami pedig az emberi kapcsolataimat illeti, abban is változom. Azt mondják, túl jóindulatú vagyok az emberekkel, túl megbocsájtó, és ezért sebezhető. Lehet. Lehet, hogy hiba azt gondolnom, hogy ha valakivel évekig nagyon közeli kapcsolatban voltam, akkor ez nem múlik el nyomtalanul, és nem kell utálnunk egymást azért, mert már nem vagyunk közel, vagy mert nem értettünk egyet dolgokban. Sokszor és sokféleképp újra lehet kezdeni egy kapcsolatot, tulajdonképpen ez a normális, hiszen változom én is, a másik is, persze hogy akkor a kapcsolat is. És talán már csak az őszinteség és a jóindulat kell, ennyi kell, és akkor közel lehet hozzám jönni. Najó, azt talán még nem annyira szeretem, ha a bolondját járatják velem, de igazából meg ez is ostobaság, mert nem velem, inkább magával járat bolondot az, aki. 

A bolond egyébként nem rossz. Ki is húztam ma kártyán egy másik érdekessel együtt.

„Az utadba akadó nehézségek erősebbé tettek, és új leckéket tanítottak meg. Elkeseredés helyett együtt érzőn kitártad a szívedet azok felé, akik hasonló helyzetben vannak. Már nem okolsz másokat, már nem tekinted magadat áldozatnak. Sikerült felülkerekedned korábbi problémáidon. Kedvező hozzáállásod szeretetteljes megoldást és a szellemi megértés magasabb szintjein lévő, új helyzeteket vonz. Maradj pozitív!”

Kitörő örömmel jelentem, hogy lett zene-bona szerkezet balomon blogomon, remélem örömötökre szolgál. Ez egyébként része a népművelő projectnek, melynek én -többek közt- zenei felelőse vagyok. :DDDD

Később még jövök, egy csomó mindent akarok mondani.

jaj annyiminden van megint.

mégisénköltözöm, megkellírnomaszakdogám.... elmegyek most végre pár nap szabira, hogy éljek, még mindig nem dohányzom...

és ami a legborzalmasabb, hogy drága Marcim szombat délelőtt eltűnt. no meg is lett vasárnap este, és mint kiderült, kiesett a 4. emeleti erkélyről... hála égnek szemtanúbácsi elmondta mi történt, és merre menekült ezek után, így egy autó alól halásztam ki olajfoltosan, véresen. doktornéni szerint stramm kiscica, foga tört le, meg az egyik lába el, de csak kicsit és be is forr magától. éjsazkára azért benntartották, de ma reggel hazavihettem. ilyen esendőnek és hálás tekintetűnek nem is láttam még szegénykémet.

ennek köszönhetően alig aludtam a hétvégén, és arra gondoltam, hogy milyen lehet, amikor valakinek a gyerekével történik ez, hogy eltűnik, és nem tudja mi lehet vele... hát ennél borzalmasabbat el sem tudok képzelni. beleőrülnék.

türelmetlen is vagyok. mennék már lakni J-hez, akarom vele az életet. meg nem is jó mostmár így lenni, hogy érzem, ahogy számolja a napokat mindenki, hogy mikor már el....

No, túléltem az első bűvös 3 napot, és egészen jól bírom a cigi nélkül. Jó ötlet volt, hogy már a leszokás előtt fokozatosan csökkentettem az adagot, próbáltam nem-rágyújtani olyan helyzetekben, amikben korábban mindig, így a nagyobb kihívást most a nikotinhiány jelentette, nem a szokások. De persze ez még csak a negyedik nap, biztosan lesz még nehéz pillanat. Akarom ezt a dolgot, és azt hiszem ez minden hipiszupi módszernél fontosabb.

Aztán meg megint csak izgalmak vannak. Zsú megelégelte a velem való együttélést, ezért elválnak útjaink. Megértem őt, mégis ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Elemzésekbe mégsem bocsájtkoznék. Kezdem megtanulni, hogy az emberkeről nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ilyenek, vagy olyanok, mert mindig újabb és újabb oldalukat ismerem meg. Nem hiszek a "csalódásban" sem, mert az ember akkor csalódik, ha elvár valamit, az pedig hiba. Nincs tökéletes ember, vagy olyan, aki sose hibázna. És kibeszéljük egymást, tudom hogy engem is kibeszélnek, biztosan én is másokat, így van ez, bele kell törődni. Önmagával a kibeszéléssel persze nincs is gond, gond azzal van, ha mindenkinek mást mondunk ugyanarról a dologról, vagy ha éppen az előtt nem vállaljuk a véleményünket, akinek valójában szólna.

Ez előbbi esemény okán J-vel összeköltözünk. Nem így akartuk ezt, főleg én nem így akartam, szerettem volna végre örömből összebútorozni, akkor, amikor mi akarjuk, és azért, mert így akarjuk. Valamiért az élet mégis ezt hozta, hát akkor nem ellenkezek. Nem is félek ettől, hiszen így is minden percet együtt töltünk, jó vele, biztos vagyok benne, és hiába kutakodok a lelkem legmélyén, nem hallom a vészcsengőt. Igazán örülni persze akkor fogok, ha már túl leszünk a dolgon, kicsit stresszel a tudat, hogy ez a negyedik lakhelyem ebben az évben és a lakótársak személye sem volt éppen állandó. Egyenlőre úgy néz ki, én maradok, és J jön hozzám. :)

Té ma elviszi Szonját. Egyik szemem sír a másik nevet emiatt. Tudom, hogy így lesz a legjobb. És nagyon remélem, hogy jó gazdája lesz, különben ********! Marcika miatt kicsit aggódom, ugyanakkor úgy látom, ezt a kicsit nem zárta úgy a szívébe, mint anno Lucát. Megpróbáljuk, bírja-e egyedül. Nehezek ezek a megválások, elválások, változások. És persze mindig van új, szép, jó, ami a régi helyébe lép, sőt nem is a helyébe, mert abba nem tud, hanem más lesz tőle minden, és nem is ürességet érzek, hanem inkább az örvénylést. Néha nagyon jó ez, néha viszont nagyon fárasztó. És mindig egy csomó évig kell aztán gondolkodnom, újra és újra értelmeznem magamban ezeket a dolgokat, mire megnyugszanak, és már nem tudnak felkavarni. Ha belegondolok, hogy mondjuk fél évvel ezelőtt hol voltam, kikkel, és mit csináltam... hát nem túl sok minden maradt azonos. Biztos erre van szükségem, ha most így van... és biztos könnyeden kéne vennem az életet. Talán az majd segít, hogy egyre egészségesebben élek. És ha belegondolok, amire vágyom, szinte mind megvan. Van egy csodás társam, van nem túl sok, de értékes barátom, van munkám, és egy cicám, két kezem, két lábam, tulajdonképpen minden jólvan így. Már csak az otthon hiányzik, és a család. Meglesz az is!

egész jó cucc ez a nikotinos rágó... bár lehet hogy egy hónap múlva egy cápaállkapcsú fenevad leszek. :D

Ma van dohányzó életem utolsó napja. Bizony, nagy harcra készülök, tán az eddigi legnagyobbra, amit magammal kell megvívnom. Felvérteztem magam a nagy csatára, és rossz hírem van a cigi számára: ő egyedül van, míg én egész csapattal indulok. Mellettem van legelsősorban J, és egy csomó szerettem, nem utolsó sorban pedig a célok, amiért mindezt megteszem. Tudom, hogy most azt kéne mondanom, hogy az egészségemért teszem, mert a cigi káros, beteg leszek tőle és csúnya, arról nem beszélve, hogy mennyibe kerül ez nekem egy hónapban (olyan 15-20 ezer Ft között!!!), és ez így is van. De nem ez a fő oka.

És most elmondok egy titkot. Néhányan talán már tudjátok, így annyira nem titok, de azért mégiscsak. Szeretnék kisbabát. Régóta már, mondhatjuk, hogy gyerekként is vágyam volt az anyaság. Úgy érzem, lassan itt az idő. Persze ez csupán az én részem a történetben, hiszen szeretném, ha a gyerkőc családban nőne fel, így egy szupi kis apuka is kell nekem. Valószínűleg elhamarkodottnak gondoltok majd, de úgy érzem, megtaláltam. Ha belegondolok, hogy míg korábban a kapcsolat megmentését reméltem egy lehetséges gyerek érkezésétől, most egészen másképp érzek. Beteljesedés lenne, valóban a gyümölcse annak, ami közöttünk van. Éppen ezért, nem kapkodunk. Beszélgettünk erről, és tisztán látjuk, hogy az ideális körülmények hiányában bizony sokat kell még tennünk azért, hogy a csemete a megfelelő helyre érkezhessen. És természetesen a köztünk lévő kapcsot is mélyítenünk kell.

Az első lépcső ez, hogy leteszem a cigit. Ne foganjon a bébi hamutálba, és legyen az anyukája egészséges. És nem akarok büdös lenni akkor sem, amikor J mellé bújok az ágyba. Amúgy pedig mostanság már nem okoz örömöt a kicsapongás, bármelyik vele töltött józan pillanat többet ér nekem. Talán öregszem. ;) Talán megtaláltam azt, amit ezekben a pótszerekben kerestem eddig. Az idő választ ad majd erre. Igyekszem óvatosan bánni ezekkel a nagy szavakkal is, inkább a tettek mondják meg, valódiak és tartósak-e az érzések. Hozzáteszem, én biztos vagyok magunkban.Ti pedig kérlek szurkoljatok!

Na, hogy milyen volt a Queen koncert, az itt megírtam: http://www.planetz.hu/cikk_item.php?id=1521

itt meg látni is lehet:

Biztos valami pszichoszomatikus izé az, hogy fáj a fejem így hétfőnek napján. Jó volt a négynapos, csak egy baj volt vele, négy napos volt, pedig lehetett volna mondjuk kéccernégy is. És tényleg volt anyukafőztje, meg pulik (megjegyzem Pamaccsal elmélyítettük barátságunkat, sőtmitöbb, titkos szövetségre léptünk, és elkezdtük alaposabban megtervezni az Artúrmegkerülő-hadműveletet), meg csend, nyugi, béke, tisztalevegő. Jól haladok a cigileszokással is, 4 nap alatt épphogy 2 doboz cigit szívtam el, és ebben a tegnap esti csocsós-kocsma is benne volt (ami egyébként billiárdozásba torkollott).

J nem idegesített, pedig 4 és fél napig együtt voltunk. Ez meglepett, mert azért 4 egyfolytábanegyüttöltött nap után már bárki tud idegesíteni, és idegesített is (ha csak kicsit is) eleddig. Így már nem lepődöm meg azon sem, ha egyszerre kezdjük el dudorászni ugyanazt a dalt, vagy egyszerre válaszoljuk tökugyanazt valaki kérdésére, meg ilyesmi. Egységben az erő, ennyi ez. :)

Aztán meg az is van, hogy nem akarok már Pesten élni. Kezd (oh, mit mondok, nem kezd, mert lassan már tetőzik eme állapot) városundorom lenni, vagyis inkább Pest-undoritiszem van, levegőt akarok, virágokat, szabadonengedni a macskámat, reggelizni a kertben, és nem droidként élni nyolcóramunka módra, utálom ezt a rohadt gépet is, elsorvasztja a gerincemet. Lassan csak egy vakon gépelő korcs leszek, és marha vagyok, hogy nem tudok ellenállni, lemondani, elhatárolódni, kitalálni valami mást. Világválság is van bazze, én meg itt pakolom fel a hiteles bannereket, de hitelt nem adtak má 10 napja se.

Csak egy békeszigetem van, ki is kötöttem rá most kicsit, csimpaszkodok is kicsit, először merem ebben elengedni magam, urambocsá élvezni, Jánosnak hívják, magas, kicsit kopasz is, meg csupa szőr, de ennél jobb szigetet álmomban sem vártam volna, nincs is, ha van se kéne (de tudom, hogy nincs), és ha nem marad már semmi értékelhető ebben az undorító hétköznapiságban, ő itt van, és akkor itt van minden.

Még két fontos dolog van, amit el kell mondanom. Az egyik, hogy holnap valóra válik egy álmom (ha sajnos nem is 100%ban), amiről 22 éve álmodom. Queen koncertre megyek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A Queen nekem olyan, úgy képzeljétek, hogy a járással, beszéddel és bilibepisiléssel együtt tanultam meg, a legósdobozon is kvínmatrica volt, a legósdoboz pedig nagy kincs volt, a legnagyobb.

A másik, hogy lett egy másik blog, ez: www.kreator.blog.hu

Ennyi.

Tudom, hogy itt lenne az ideje egy tisztességes bejegyzésnek, persze ezt elsősorban én várnám el magamtól, esetleg annak a maroknyi kis csapatnak az elenyésző része, aki olvassa eme blogot. No ezt nem sajnálkozásképp, én döntöttem így. Persze felettébb érdekes, hogy kb az ötöde a látogatottsága a blognak, mióta nevet változtattam, így azért a kérdés felmerül, mégis kik olvastak eddig, ha nem azok, akikre én gondoltam? A barátaimról gondoltam azt, hogy érdekli őket, erre kiderül, hogy egy csomó ismerős, urambocsá ismeretlen követte érdeklődéssel amit írok. Fura.

Jantu kalandjai mindenesetre folytatódnak. És elmondom akkor itt és most, hogy mi is az a jantu, és miért ez lett a mosolygósszemű helyett. A jantu szanszkrit szó, élőlényt jelent. Nincs ebben semmi misztika, egyszerűen fontos nekem az, hogy ÉLŐ és az, hogy LÉNY. Sokan vannak itt ezen a bolygón, akik csak látszólag élnek, és akik csak látszólag lények. Néhányan akár fakockák is lehetnének. De már az sem tesz boldoggá, hogy fikázzam őket, vagy sajnáljam, tulajdonképp ez a név engem jellemez, én élőlény vagyok, szeretek élni, és erről egy pillanatig sem ohajtok megfeletkezni. Nahát, akkor ezt megbeszéltük.

Elhúzok most pár napra. Tudjátok, négynaposszünet megin. ;) J-vel megyünk klassz friss levegőt szíííni, jólesz, lesznek ott pulik, meg domb, meg szőlő, meg anyukafőztje, meg szakdogaírás is, csak hogy ne unatkozzak. És lesz soksok szerelem, de az nem csak lesz, hanem van is. 

Ez meg megin nem lett normális bejegyzés, de legalább lett. 

fáradtság, zűr, barátság, veszteség, szerelem, remény, boldogság, munka, betegség, para, puli, macska, csincsilla, terhes, gyerek, zene, dalszöveg, idő, pénz, hitel, otthon, rend, kupi, macskaszar, cigi, kevés, hiányzik, nyugalom, szex, öröm, összetartozás, segítség, elfogadás, vita, feszültség, hazugság, múlt,szakdolgozat, késő,

meg nincsen már kedvem gondolkodni se.

mutatok inkább valami jót (végre írtak egy jó számot):

J menti meg a napjaimat. Hullafáradt vagyok, mindenki dögrováson, vagy eltűnve, vagy kiborulva. Küszködök, hogy tartsam a napi fél doboz cigit. Október végén le kéne állni teljesen. Hiányoznak emberek. De nem hiányzik a régi életem, a régi pótcselekvős, gyávácska életem (persze nem becsülöm le, csak így utólag annak látom). Nem bírom írni azt a tetves szakdogát se. Pihenni akarok erdő közepén J-vel. Mobiltelefont kidobni a p*csába, a banner és kampány szavakat elfelejteni örökre...

És kell egy otthon. Elegem van mások lakásaiból, a 8 év alatt 3 millió forintnyi kifizetett albérletből, abból, hogy türelmes legyek, vagy hogy időben befizessek, levigyek, elmossak, kicseréljek dolgokat. Faszkivan.

az mért van, hogy ha az embernek jó egy kicsit, úgy tényleg igazán, először az életben, akkor ezt mások nehezen viselik? betty ugyanaz a betty, ha szerelmes, ha nincs annyi ideje, vagy ha nem szív, akkor is. betty szereti, akiket eddig is szeretett, és betty nem csak akkor szeret beszélgetni, ha panaszkodóversenyt lehet tartani. baj-e?